Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1930-1931, Szeged
1930. szeptember 25. I. rendes ülése
IS latot későn tette le. Mulasztását azzal indokolja, hogy budapesti leckekönyve első félévéről elveszett s csak hosszas utánjárással sikerült megkapnia,mire hozzájutott, már elkésett az alapvizsgára való jelentkezésről. Első alapvizsgája sikerrel, a másik kettő egyhangú jelzéssel sikerült.- Tisztelettel javaslom, hogy a folyamodónak harmadik félévét szabályszerűnek beszámítsuk és részére a folyó félév végén a végbizonyítványt kiadjuk. A Kar a javaslat értelmében határoz. 6. Dr.Iványi Béla ny.r.tanár referálja: a./ 21-1930/21 j.k.sz. Lippay Lajos I.alapvizsgájának elhalasztása iránti kórósét.- Folyamodónak a f. é, junius, illetőleg szeptember hóban kellett volna az első alapvizsgálatra állania, ebben azonban a hatósági orvosi bizonyítvánnyal bizonyított betegsége eddig megakadályozta. Most arra kér engedélyt, hogy az első alapvizsgálatra f. é.október, illetőleg november hóban állhasson azzal a hatállyal, mintha szeptember hóban állott volna. - A mellékelt orvosi bizonyítvánnyal nem látom igazolva, hogy a folyamodó olyan súlyos beteg lett volna, hogy pl. júniusban vizsgára ne állhatott volna, ennélfogva a magam részéről a kérelem elutasítását javaslom, azzal, hogy a folyamodónak jogában fog állanl kérelmével az absolutorium kiadása előtt előállani, s ha tanulmányi ideje alatt kellő szorgalmat tanúsít, a félév beszámításnak esetleg nem lesz akadálya.