Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész kar tanácsülései, 1957-1960, Szeged

1960. február 19., II. rendes ülés

- 3 -Általános gyógyszerészeti ismeretekből m jelöltek tudása és felké­szültsége kevés kivétellel általábam gyemge volt* Sok esetbem súlyos alapismeretbeli hiányosságokat, komoly tárgyi hibákat tapasztaltunk, illetőleg gyógyszercserét követtek el* Megállapítottuk azt is, hogy az általános gyógyszerészeti tudásuk a vizsgázott jelöltek legnagyobb részénél alacsony sz ivónál u volt* A félévi gyógyszertári gyakorlat általában hasznosnak mondható* A leg­több helyen ambícióval, hivatástudattal és kellő szakmai ismerettel foglalkoztak az oktató gyógyszerészek a jelöltekkel* Sajnos azonban, ez nem mindenütt volt igy. A vizsgáztatás közben meg­állapíthattuk, hogy az oktató munka felületes, s több esetben a gyógy­szerkönyvi, vagy más jogszabályokkal ellentétes volt* Javasolom, hogy az oktató gyógyszerészek munkáját, valamint olyan gyógyszertárakat, ahol hallgatók, illetőleg jelöltek működnek, a Gyógyszertári Közpon­tok, de a Minisztérium központi ellenőrzései során is fokozottabb el­lenőrzésnek vessék alá* Nagyfontosságu az oktató gyógyszerészek .és gyógyszertárak helyes kiválasztása is. Célszerű volna továbbképzésben résztvettek közül választani az oktató gyógyszerészeket* Külön ki kell emelni az oktató gyógyszerészek által kiállított műkö­dési bizonyitványok hiányosságait* A bizoiyitványok kitöltése igen sok esetben felületes és legtöbbször a minősítés túlságosan liberá­lisnak mondható* Az alábbi gyógyszertárakban kiállított működési bi­zonyítványokon hiányzott az államvizsgák gyakorlat kezdetét és befe«r jeztét feltüntető dátum: 17/16* gyógyszertár Tiszavasvári, a 16/163* gyógyszertár Nádudvar és 8/25* gyógyszertár Zalaegerszeg* A szükséges adatokat az illetékes központoktól iaterurbán telefonbeszélgetéssel kellett megszereznünk* Volt olyan működési bizomyitvámy is, amelyik­ről hiányzott a gyógyszertár bélyegzője. Az egyik gyógyszertári köz­pont szakfelügyelője semmiféle minősítést nem irt a hallgatóról* Java­solom, hogy az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatósága hivja fel a központokon keresztül az oktató gyógyszeré­szeket az ilyen pontatlanságok kiküszöbölésére* Ugyancsak szükséges­nek látszik az oktatók, illetőleg szakfelügyelők olyan értelmű utasí­tása is, hogy az államvizsgások a napi 2 Őrá tanulási időt a gyógy­szertárban kötelesek eltölteni. Ritka kivételként - ha a gyógyszer­­tárnak a tanulásra alkalmas helyisége nincs - szakfelügyelői hozzájá­rulással a jelölt otthon töltheti* T.i. a bizonyitványok, valamint a jelöltek szóbeli közlése alapján az állapítható meg, hogy ténylegesem a legtöbb esetben csak 6 órát töltöttek a gyógyszertárban* A fentieket az Államvizsga Bizottság megtárgyalta, s egyhangúlag ja­vasolja az emlitett hibák és hiányosságok kifcüszöbölését*w Dékán megköszöni Kedvessy professzor beszámolóját és felteszi a kér­dést, kivám-e valaki hozzászólni a hallottakhoz* Az államvizsgával kapcsolatban nem lévén több hozzászólás, megkezdik a napirend megvitatását• í. A gyógyszerészképzési reform megvitatása* Dékán felkéri a kari ülés résztvevőit, hogy a tanterv javaslaton fél­­évről-félévre végigmenve az illetékes előadók, illetve az illetékes tanszékek képviselői, tegyék meg javaslataikat, észrevételeiket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom