Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1959. december 22., III. rendes ülés
- 4 -vezése. A most kért időpont is szorgalmi időbe esik, mégpedig husvét hete után következő hétre. Minthogy V. évesekről van szó,, akik a tan év végén különböző helyekre kerülnek kórházi gyakorlatra, a maga rés ről nem emel kifogást a kirándulás engedélyezésének Husvét hetében, vagyis április 16-tól 24-ig bezárólag terjedő időben. Marton dr. megjegyzi, hogy ez az évfolyam valami oknál fogva valóban mindig kimaradt a kirándulásokból, ezért indokolt lenne kérésüket te! jesiteni. Tulajdonképpen csak arról kellene most itt dönteni, hogy m engedhetőnek tartja-e a Kar, hogy a dékán által emlitett időben - am: igy tulajdonképen négy tanítási napot jelentene - bonyolítsák le a k rándulást. Meg kellene tudni, miért pont ezt az időpontot választotta vájjon folytattak-e már erre nézve az ottani illetékes szerveikkel tá: gy alá sokat. Dékán felkéri Tass dr.-t mint a KÍS£ elnökét, hogy az előkészítő sze: vezési munkák lebonyolítása /időpont megállapítása, a tanulmányi kir dulási alapból segélyek odaítélése/ során legyen segítségünkre. Rávnay tanár aziránt érdeklődik, vájjon, az emlitett kirándulás anyag: ákban érinti-e az egyetem kiküldetési átalányát, amely tudvalevőleg olyan alacsony, hogy több esetben nem tudnak orvosokat szakosztályi ülésekre felküldeni s legutóbb is csak útiköltséget tudtak biztositaJk előadásokat tartó tanszemélyzeti tagok részére. ! Deák gazdasági igazgató megjegyzi, hogy a tanulmányi kirándulásokra íróion átalány van biztosítva a költségvetésben és az egyáltalán nem érinti a kiküldetési átalányokat. Az idei kiküldetési átalányokat sol [ különélési és átköltozkodési költség terhelte s ezért nem volt elegei t dő. A költségvetési tárgyalások során kérték a felemelését ennek az összegnek, de a minisztérium már az előtárgyalások során sem járult ehhez hozzá. Tudomásul szolgál. Dékán a napirend megkezdése előtt üdvözli az időközben megérkezett Ivedvessy György professzort, a Gyógyszerészi Kar képviselőjét. ÍV. Napirend: 1./ Qrvosképzési Bizottság javaslatainak megvitatása. Dékán előadja, hogy az Orvosképzési Bizottság folyó hó 8.-án tartotta V. ülését az Eü. Minisztériumban, amelyen egyetemünket dr. Tóth Károly dékánhelyettes és dr. Marton György pártszervezetünk titkára képviselte. A reformbizottság által kidolgozott irányelvek alapján kialakított állásfoglalást a minisztérium megküldötte^egyetemünknek, amelyet valamennyi tanszékhez eljuttattunk. A Minisztérium kéri, hogfe a javaslatokat kari ülés vitassa meg és vonatkozó észrevételeinket * I960, január 10-re küldjük fel. Kérik, hogy a kari ülés egyidejűleg vitassa meg azt is, hogy az irányelvek milyen ütemben valósíthatok