Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1959. december 22., III. rendes ülés
- 3 -ííí. Elnöki bejelentések* lm/. Elnök bejelenti, hogy korábbi kari megállapodás értelmében Karunkat a Gyógyszerészi Kar ülésein Kanyó professzor képviseli, ugyanakkor felkérte a Gyógyszerészkar Dékánját az orvoskari ülésekre kari képviselő kiküldésére. Dirner dékán értesítése szerint a Gyógyszerészi Kart üléseinken dr.Kedvesy György egyetemi tanár képviseli. Kedvesy profeszszor bejelentette, hogy mai ülésünkre másirányu elfoglaltsága miatt később fog érkezni. c t t Tudomásul szolgai. 2*/ Szeged Mj.Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága folyó évi december hó 17.-én tartott ülésén tárgyalta a Szabadtéri Játékok I960, évi műsortervét. Az ülésre egyetemünk Hektórát is meghívták, akit Tóth dékánhelyettes képviselt. A beszámoló szerint ”a két Egyetem és a Főiskola a Szegedi Nyári Egyetem megindítását tervezi". Legutóbbi kari ülésünkön Kanyó professzor tett erről emlitést és akkor a Kar úgy határozott, hogy a Tudományos Bizottságot kéri fel, foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Kari határozatunkat most megújítva, ismételten kérem, hogy a Nyári Egyetem kérdésével a Tudományos Bizottság foglalkozni szíveskedjék. ívánovics tanár véleménye szerint a Nyári Egyetem megszervezése a Tudományegyetemre tartozik és a- magunk részéről - ha ezt indokoltnak tekintik - egy általános jellegű természettudományi előadássorozat tartásával bekapcsolódhatnánk. Tóth dékánhelyettes megjegyzi, hogy az emlitett tanácsülésen a Nyári Egyetemmel kapcsolatban konkrétan nem merült fel az a kivánság,’hogy mar 1960-ban meg kell szervezni. Petri rektor egyetért ívánovics professzor véleményével abban, hogy a kezdeményezést átengedhetjük a Tudományegyetemnek, de kimaradni nem szabad belőle. A Kar úgy határoz, hogy készséggel résztvesz a Nyári Egyetem programjában és kéri a Rektort, hogy erről a Tudományegyetem Rektorát értesíteni szíveskedjék. 3»A Az V. éves orvostanhallgatók I960.április 23-30-i‘g terjedő időben tanulmányi kirándulást szeretnének szervezni Pozsony-Trencsén—Poprád- Kassa útvonallal 60-as létszámmal. A kirándulás költségeit mindenki maga fizeti, azonban némi támogatást kémek a kirándulásokra biztosított alapból. A kirándulás patronálására dr. Kanyó Béla egyetemi tanárt és dr. Szilárd János tanársegédet kérték fel. Dékán megemliti, azért hozta a kérést a Kar elé, mert az elmúlt évben több kritika hangzott el a tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatban abból a szempontból, hogy nem helyes a szorgalmi idő alatt történő szer-