Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1957-1958, Szeged

1958. március 18., III. rendkívüli ülés

- 2 -Folytatólagos jegyzőkönyv felvétetett 1958*évi március hó 19-én /szerdán/ d.e. 10 órakor a rektori hivatalban tartott IV.rendkivüli ülésről. távolmaradását kimentette: dr.Kanyó Béla, dr.Waltner Károly, dr.Hattyasy Dezső egyetemi tanár, dr.Dirner Zoltán tanszékvezető docens* Elnöklő Rávnav tanár üdvözli a Tanács megjelent tagjait és az ülést megnyitja. 1./ Elnöki bejelentések* a./ Dr.Doleschall Frigyes eü.miniszter dr.Jáki Gyula rektor elhunyta al­kalmából a maga és az egészségügyi minisztérium dolgozói nevében távira­tilag őszinte részvétét fejezte ki* Tudomásul szolgál. b*/ Az Eü.Min. március hó 6-án kelt leiratában újólag rendezte az egye­temi jutalmazási keret felhasználását. E szerint 1958*évtől kezdődően az egyetemi oktatók jutalmazását illetően két fő jutalmazási időpontot jelölt meg, éspedig julius és november hónapot. Nem tesz azonban észre­vételt az ellen, ha a Rektor azt indokoltnak tartja, hogy februárban is legyen premizálás, ebben az esetben azonban csak a rendelkezésre álló összeg 20 %-a használható fel* Minthogy ez az Összeg meglehetősen ala­csony és a prémiumok túlzott elaprózását eredményezné, még Jáki rektor véleménye alapján a februárra tervezett jutalmazásokat nem foganatosit­­juk. Tudomásul szolgál. c*/ Az Eü.Minisztérium leiratot intézett az egyetem rektorához káder­tartalékok képzése tárgyában, amelyet további intézkedésre valamennyi tanszékvezetőnek megküld a rektori hivatal* Tudomásul szolgál* d*/ A minisztérium leiratában kéri, hogy egyes egyetemi tanszékeken külön díjazásért vállalt külső megbízásokból eredő munkákról tegyünk jelentést, ill* vizsgáljuk felül, hog^ vájjon az említett munka nem tar­­toznék-e egyébként is az illető tanszék rendeltetésszerű feladatkörébe. Elnök kéri a leiratban foglaltakkal érintett professzorokat, hogy vonat­kozó t jelentéseiket haladéktalanul küldjék be a rektori hivatalhoz. Tudomásul szolgál* e*/ Dr.Putnoky Gyula az Orsz* Szakorvosképesitő Vizsgabizottság elnöke levelet intézett Rektorunkhoz, amelyben Hetényi professzor betegsége idejére a szegedi Szakorvosi Vizsgáztató Bizottságba elnök kijelölését kéri* Jáki professzor - aki az emlitett Bizottságnak állandó tagja volt - elhunytéval szükséges most már állandó tag kijelölése is, továbbá gon­doskodni kell Hetényi professzor betegségének idejére a belgyógyászat vizsgáztató tanárának személyéről is* Többek hozzászólás után a Tanács dr.Kukán Ferenc egyetemi tanárt kéri fel Hetényi profesz— szór betegsége idejére az elnöki teendők ellátásával, egyben meg­bízza, hogy tegyen javaslatot az állandó tag és a belgyógyász vizs< gáztató személyét illetően.

Next

/
Oldalképek
Tartalom