Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged
1952.október 31., II. rendes ülés
- 15 -Az orvossá nevelés nem jelenti egyszerűen az elméleti orvosi ismeretek átadását. Az, aki nagy tömegű orvosi ismeretet halmozott fel, még nem lett orvossá. A gyakorlat terén is orvossá kell képeznünk hallgatóinkat és orvossá kell nevelnünk őket. Ennek a célnak elérése érdekében igen jelentős segitő eszköznek tartom az orvosi etika és az orvostörténelem előadását. Az orvostörténelemből sajnos ifjúságunk alig tud valamit. A kérdést nem lehet egyszerűen úgy elintézni, hogy adja elő minden szakma a saját történetét. Egyrészt azért nem lehet ezt tenni, mert arra nincs idő, másrészt azért, mert az egyes szakma történetén felül általános vonatkozású orvostörténelmi szempontok is vannak. Milyen nevelő hatású Semmelweis élete, Pavlov munkássága, Mecsnikov küzdelmes élete, Pasteur hazafisága. Sajnos mindezekből hallgatóink alig, vagy semmit sem ismernek • Az orvos-etikai és orvostörténelmi előadásokon meg lehetne mutatni a hallgatóknak az orvosi pálya, a kutatás sokféle lehetőségét, szépségeit, amikről azt mondotta Kukán professzor elvtárs, hogy nem látják a hallgatóink. Ezen a pontos az egyes intézetek valamikor már gyakorolt "nyilt hét”-akciójával is lehetne segíteni. A specialis szakmai nevelésen, az orvos-etikai, orvostörténelmi nevelésen felül középponti feladatnak természetesen az uj nemzedék szociálista szellemben való nevelését kell tekintenünk. A tanszemélyzet akkor végez jó oktató munkát, állapítja meg - és helyesen - Kukán professzor elvtárs, ha a munkásparaszt származású hallgatókat különös figyelemmel kiséri, ha felfigyel a megtorpanásokra és elkedvetlenedésekre és ha kell bizalmat önt az elesettekbe. Ehhez azonban - vitathatatlanul - az szükséges, hogy ismerjék a tanszáek, kik a munkás, paraszt és értelmiségi származásúak, s ne nekik kelljen az adatokat felkutatni. Az összekötő kapcsot képviselő évfolyamfelelős DISZ-megbizott vonja szorosabbra a kapcsolatot a tanszék évfolyamfelelősén keresztül a tanszékkel és ismertesse meg a tanszék vezetőjével, az oktató tansegédszemélyzettel az évfolyam specialis structuráját, a munkás-paraszt származású hallgatók helyzetét, azok egyéni bajait. Kukán professzor elvtárs megállapítja, hogy a professzori kar és a hallgatóság között a hivatalos érintkezésen kivül úgyszólván semmi kapcsolat sincs és ez egy ilyen kis egyetemi városban mint a mienk, annyira egészségtelen állapot, hogy megjavítására sürgősen törekednünk kell. Javaslatot is tesz erre, nevezetesen, hogy a professzorok időnként látogassák meg hallgatóikat a lakásukon, internátusbán. Ez nem lenne terhes feladat. Egyetemünkön hasonló kezdeményezés és hasonló gyakorlat már volt. Sajnos ez - mint sok minden - szalmalángként fellobbant és azután megszűnt. 1947-ben, amikor Szegedre kerültem, vezetőjévé választott a diákmenza és azt az évfolyamot, amelyik az induló Apáthy kollégiumban nevelkedett, őszintén mondhatom, igen jól ismertem, minden bajában, örömében résztvettem és nagyon sok segitséget tudtára nekik nyújtani. Befejezésül szeretnék rámutatni még arra, amit Kukán professzor elvtárs is hangsúlyoz, hogy égetően nagy szükség van a hallgatóság általános műveltségének emelésére, mégpedig az orvosi nevelés érdekében. A művészetek, a zene, az irodalom ismerete nélkül nem tudok jó orvost elképzelni. Ezen a téren is igen sok a kivánni való és ez irányban is komoly és sürgős lépéseket kellene tenni. Legelső sorban lehetőséget és időt kell biztosítani erre. És gondot kellene fordítani a sport fejlesztésére is. Kincs egyetemi sportéletünk és a "Tiszaparti város1 egyetemének sajnos nincs semmiféle vizi sport lehetősége. Kukán professzor elvtárs javaslatát, amelyben arra kéri a tanácsot mondja ki? hogy a hallgatók szocialista szellemben való nevelését elsőrendű feladatnak tekinti, nyomatékosan hangsúlyozom és e javaslatot a legmelegebben pártolom.
