Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

tudhatja soha, hogy megérkezik-e az ut végére. Ezért, mikor megtöltötte ut­­ravaló^al a tarisznyáját, fohászkodik egyet. Mi is nagj' útra indulunk, egy tanév küzdelmei vannak előttünk. S ha is süt is a nap és száraz az ut, holnap zenghet felettünk az ég, orkán csaphat le ránk a fekete felhők közül, elpusztít­va mindent, mi, aki drá ga nekünk, oly á rv^ n h agyv a b ennünke t a ro mo k f ele 11, hogy az élet száz sor keservesebb lenne, aint a halál. Voltak az egyetemnek vész­ben fogant tanévei, fogott már fegyvert egyként tanár és tanitvány, nem ismeret­len előttünk az élet-halál harc, de arra is emlékszünk, hogy a sors milyen szörnyű­ségesen bánt el velünk, hogysn büntetett jóságunkért, barátságunkért, vitézségünk­ért, hogyan vette el Egyetemünk szülő­földjét, vele sokunknak drága szülő­földjét, boldognak tervezett életét, öreg­ségét. Hogy a magyar kitartás, él ni akarás mégis talpraállitotta az országot, az nem teszi meg nem történtté megcsonkitta­té sunk at, szenvedéseinket. Ez a tanév ránk nézve még nem vészben fogant, adja Isten, hogy ne is legyen azzá, de szom­szédságunkban újból tombol az ember örök harca embertársa ellen. Hálunk csend van. Hem a féléie/a, hanem a bátorság, az el­szántság csendje. Sokan dicsérik e nálunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom