Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1968-1969, Szeged
1969. február 28., V. rendes ülés
8 Ormos rektorhelyettes utal arra, hogy bár az Egyetem és ä VárosiKórház között szerződéssel biztosították utóbbinak az egyetemi oktatásba való bekapcsolását, még sem tettek javaslatot az oktatásban résztvevő olyan kórházi főorvosok jelölésére, akik tudományos fokozattal nem rendelkeznek, azonban rendszeresen részt vesznek az oktatásban. Nem lenne szerencsés lépés a Városi Kórházzal szemben, ha az oktatómunkában részt nem vevő, azonkiviil tudományos fokozat- • tál sem rendelkező személyt javasolnánk cimzetes egyetemi oktatói cinire. Rektor csatlakozik az előtte szólók véleményéhez. Helytelenití, hogy az Orvostudományi Kar nem tett szegedi vonatkozásban több személyi javaslatot. Ezért a maga részéről sem tartja helyesnek Debrőczi dr. jelölését, akinek jelenleg semmi kapcsolata nincs Egyetemünkkel, A maga részéről is helyesli? az elhangzott javaslatok értelmében, ha Debrőczi dr, reszt venné egyetemünk oktatómunkájában, ily módon ugyanis lehetőség nyilna honorálni ilyen irányú tevékenységét és nem tűnne irreálisnak a cimzetes docensi előterjesztése. Az elhangzott vita alapján Rektor az Általános Orvostudományi Kar előterjesztése alapján elrendeli a titkos szavazást, amelynek eredményeként Dr.BÉLÁDY ILONA esetében 11 szavazásra jogosult tagtól beérkezett 11 "igen" szavazat, Dr*FAREDIN IMRE esetében 11 "igen" szavazat, Dr,DEBRŐCZI TIBOR esetében 9 "nem" és 2 "igen" szavazal Dr,BORDÁS SÁNDOR esetében 11 "igen" szavazat. Rektor összefoglalva a szavazás eredményét megállapítja, EÖgJTisyetemi Tanács: egyhangúlag elfogadta és cimzetes docensi cimre javasolja előterjeszteni . ? - ^ ■ ■ Dr.BÉLÁDY ILONA tudományos munkatársat, ' Dr,BORDÁS SÁNDOR OMI osztályvezetőt, Dr.FAREDIN IMRE tudományos főmunkatársat. A szavazás eredményével Rektor is egyetért és azt az Egészségügyi Minisztériumba felterjeszti. 3./ Rektor bejelenti, hogy a "Felsőoktatás Kiváló Dolgozója" kitüntetésre az Egyetemi Pártszervezettel és Szakszervezeti Bizottsággal egyetértésben Dr.Varró Vince egyetemi docenst javasolja a Minisztériumnak előterjeszteni, amivel Egyetemi Tanács egyhangúlag egyetért.