Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1968-1969, Szeged

1969. február 28., V. rendes ülés

-- 9 -4./ Rektor bejelenti, hogy az Általános Orvostudományi Kar folyó évi február 4-én tartott III.rendes kari tanács­ülésén tárgyalta a Kar etikai helyzetét a betegellátás­ban, a tudományos életben s ehhez kapcsolódóan az Orvosi Etika c. kollégium oktatásával kapcsolatban felmerült javaslatot. Az előterjesztett javaslat az volt, hogy az Orvosi etika oktatása az általános és fogorvostanhall­gatók számára a jövőben ne a harmadév folyamán, hanem később, az ötödik évben Д1.félévben/ történjék. A III* éves hallgatók ugyanis éppencsak izelitőt kapnak sebé­szeti- ás belgyógyászati propedeutika kapcsán a kliniku­­mokból és igy nem érinthetők a kollégium keretén belül olyan fontos kérdések, amelyek a további klinikumok so­rán felmerülnek. A Kar az emlitett javaslatot magáévá tette azzal, hogy - úgy mint eddig is - valamennyi klini­kai tárgy bevezető előadásában a szakprofesszorok rámu­tatnak az etikai vonatkozásokra. E bejelentés után Rektor Tanácsülés véleményét kéri. Egyetemi Tanács az Általános Orvos­­tudományi Kar előterjesztett javas­latával egyetért, azt elfogadja. Rek­tor szintén elfogadja az előterjesz­tett javaslatot, amit az ismertetett formájában az Egészségügyi Miniszté­riumba jóváhagyás végett felterjeszt. Rektor ezután a Tanácsülésről eltávozik és annak vezeté­sét átadja Dr.Ormos Jenő rektorhelyettesnek. 5./ Rektorhelyettes bejelenti, hogy a IV.rendes Tanácsülés megvitatta az Egyetem Központi Kutató Laboratóriumának - működési szabályzatát. Az ott elhangzott javaslatokkal Boda professzor ur, a Laboratórium felügyelő tanára kie­gészítette a szabályzatot, amelyet elfogadásra javasol. Egyben bejelenti, hogy a Boda professzor által kiegészí­tett szabályzat 3./pontját a következőképen kellett át­fogalmazni az esetleges félreértés elkerülése érdekében: "3./ Figyelemmel kiséri a szakirodalmat, valamint szak­mai tapasztalatcseréken vesz részt abból a célból, bogy a saját kezelésében lévő és a kihelyezett, de megállapodás alapján összegyetemi célokra is ren­delkezésre bocsátott műszerek hasznosítására kor­szerű methodikákat dolgozzon ki, továbbá a műszerek és gépek szakszerű kezelésére az érdekelteket be­tanítja." К Egyetemi Tanács az ismertetett kiegészítéssel a Központi Kutató Laboratórium Szervezeti és Működési Szabályzatát elfogadja és annak az érdekelt tan­székek közötti ismertetését tartja szükségesnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom