Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1962. november 29., III. rendes ülés
Dr. Rávnay Tamás urnák egyetemi tanár, rektor Szeged Rektor Ur! Hivatkozással az Egészségügyi Minisztérium másolatban megküldött 27.441/1962.II/l.sz. leiratára, a gimnáziumi tantervtervezetre vonatkozóan - á szakprofesszor és az előadók véleménye alapján - az alábbiakat közölhetem. A. / Általános szempontok. Fontosnak tartjuk, hogy a gimnáziumi oktatás tantárgyai és methodikái a következő szempontoknak tegyenek eleget. Az egyes tárgyak keretében szemléletet kapjanak a diákok. A nagyon hátrányos és káros maximalizmusra törekvés helyett 'inkább- jólmegjegyzett és biztos imseretanyaggal távozzanak a középiskolából. Fontos a memória-készség kifejlesztése. Igen hasznos volna, ha az előadási jegyzetelést a középiskolában megtanulhatnák. B. / Biológia. Mint világnézetet formáló' természettudományi tárgynál., oktatása magasabb ázinten és a jelenleginél nagyobb óraszámban szükséges. Az élő anyaggal nem foglalkozó természettudományok leendő művelői /matematikusok, gépészmérnök, stb./ számára egész életükre szóló "utravaló" a középiskolai biológiai anyag, viszont a leendő orvosok, gyógyszerészek, mezőgazdaászok, stb. később még részletesebb és magasabb szintű biológiai képzésben fognak részesülni. Ez utóbbiak számára ezért csökkenteni lehetne a középiskolai biológiai tananyagot, illetve óraszámot. Javasoljuk ezért, hogy a biológiai oktatás a gimnázium utolsó évében a pályaválasztásnak megfelelően alakuljon mind a tananyag, mind az óraszám tekintetében. Egyébként a biológia oktatására mindkét tagozaton 3 évet javasoln nk a tervezett 2 és fél, ill. 3 és fél év helyett s tekintettel a biológia filozóiiai vonatkozásaira, csak a II.osztálytól kezdődően. Észrevételünk szerint a középiskolai tanulók - legalább is a tematika szerint - nem kapnak elegendő ismeretet a higiéné és a betegségek elleni védekezés területéről, az ember életét veszélyeztető ártalmakról és az egészség megőrzésének feltételeiről. Szerepel ugyan a tematikában*"A serdülő és ifjúkornak szexuálhigiéniai-etikai kérdései", de ez nem elegendő, mivel a későbbi életkoroknak is megvannak a maguk biológiai problémái. /Pl. a tanulókból később szülők lesznek s ezért a gyermeknevelés biológiai szempontjait is ismerniök kell./