Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1963. július 5., IX. rendes ülés
- 3 -ni, másrészt pedig biztositani kellene, hogy a tudományos diákköri tagok végzésük után az illető intézetben nyerjenek elhelyezést. Julesz professzor is egyetért Petri professzor felszólalásával. A tudományos diákköri képzésnek valóban a későbbi kutatáshoz szükséges methodikák elsajátítása legyen a célja. Természetesen, ha tudományos munka végzésere készítjük fel a diákköri tagokat, elsősorban őket kell az egyetemen tartanunk. Elenyészően csekély ugyanis azoknak a száma, akik részére végzésük után állást tudunk az egyetemen biztositani. Bartók dr.: Az a helytelen szemlélet alakult ki a tudományos diákköri tagok és az asszisztencia körében is, hogy a hallgatóknak legalább egy tudományos előadást kell tartaniok és egy pályamunkát megimiok. A pályamunkád n nem a megtanult methodikával foglalkoznak, hanem azt tulajdonképen az egyik asszisztens irja meg és a hallgatónak alig-alig van szerepe a tudományos dolgozat megírásában. Ezen a szemléleten kellene változtatni. - Az elmondottakat figyelembe véve, kívánatos lenne, ha a Tudományos Bizottság bevonásával a tudományos diákköri képzésre vonatkozó irányvonalat dolgozna ki az Egyetem, amellyel sikerülne megszüntetni a jelenlegi helytelen képzési módszereket. A Tudományos'Bizottság elvi támogatást nyújtson a diákköri munkához. X Egyetemi Tanács az elhangzott javaslatokkal, ill. elvekkel egyetért és felkéri a két Kar dékánját, hogy a következő tanévben foglalkozzanak részletesen a tudományos diákkörök munkájával és a tudományos képzéssel kapcsolatos módszerek kidolgozásába vonják be a Tudományos Bizottságot is. ad 5.-6.oldal: Az oktatói segédszemélyzet létszámának felmérésére vonat kozó javaslatot Egyetemi Tanács azzal a módosítással fogadja el, hogy azt csupán belső használatra kívánja elvégezni és amennyiben a későbbiek folyamán szükségesnek látszik, tesz ez ügyben felterjesztést a Minisztériumhoz. Az marxiznus-leninizmus tanszék oktatóinak biológiai továbbképzését Egyetemi Tanács szüksé gesnek tartja - mivel a tanszék dől