Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. július 5., IX. rendes ülés

- 4 -gózi is kifejezték erre vonatkozó igényüket. Az Ideológiai Oktatási Bizottság jelenlévő elnökét felkéri, hogy a Bizottság jövő tanévi munka­­tervébe iktassa be. a tanszéki dolgo­zók továbbképzését. ad 10.oldal: Tóth rektorhelyettes: A társadalmi ellenőrzés módszere az egyetemen vita tárgyát képezheti. Tudomása szerint a Szak­­szervezeti Bizottság nem helyesli a javaslatnak azt a ré­szét, amely a Szakszervezetet kivánja megbizni a társadal­mi tulajdon ellenőrzésével foglalkozó bizottság elnöki te­endőinek ellátásával, illetve hogy a Szakszervezet kezde­ményezzen ezen a téren. Totka elvtárs javasolja a társadalmi tulajdon ellenőrzését az egyetemi revizorok hatáskörébe utalni, akik hivatalból kötelezően foglalkoznak a társadalmi tulajdon védelmével. A javaslatban foglaltakkal kapcsolatban kifogásolja a nagy­számú társadalmi bizottság működtetését, amely nehézkessé teszi e munka végzését. Egy kisebb bizottság létrehozását javasolja, amelyben részt vennének a Gazdasági igazgatóság revizorai mellett a szakszervezet által delegált tagok. Javasolja továbbá, hogy a bizottság tagjai részére a megbi­­zólevelet ne a szakszervezet állitsa ki, hanem az egyetem vezetője, mivel a bizottság sem a szakszervezet által lét­rehozott társadalmi szerv lenne. ■f Petri professzor a társadalmi tulajdon védelmével kapcso­latos ■ felületes, könnyelmű, nemtörődöm magatartást kifogá­solja. A társadalmi tulajdon védelmének egyetlen hatékony módszere véleménye szerint az, ha a vétkest megbüntetik és ezzel példát statuálnak. Javasolja az üzemekhez hasonlóan az egyetemen is társadalmi biróság felállítását, és a tár­sadalmi tulajdon hanyag kezelőit, vagy-ellene vétőket utal­ják az egyetemi társadalmi biróság elé. Tóth rektorhelyettes a hozzászólásokra adott válaszában elmondja, hogy a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolat­ban az intézetvezetőkre háruló feladatokat nem a társadal­mi bizottságra kivánják átruházni. A bizottságnak nem a felelősségrevonás lenne a szerepe, hanem a károk és az esetleges hiányok felderítése, segitségnygjtás. Ezután részletesen tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot a társadalmi tulajdon ellenőrzésével foglalkozó bizottság feladatairól, szerepéről. Mivel a fennálló rendelkezés értelmében a tár­sadalmi biróság felállítására csak termelőüzemekben van lehetőség, ezért egyetemünkön nem alakíthatjuk meg. Egyetemi Tanács az elhangzottak alapján egyöntetűen szük­ségesnek tartja a társadalmi tulajdon védelme érdekében társadalmi • ellenőrző bizottságot létrehozni. Az elhangzott javasla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom