Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 3., VII. rendes ülés
2 is felvettünk a törzsgárdába. Ezt a tényt a törzsgárda névsorában jelöltük, E megjegyzésnek szánt megjelölésen kivül azonban ezeket is a fent vázolt kötelességek és jogok illetik meg, A törzsgárda tagjai között is van bizonyos szintkülönbség. Ez nemcsak a kor, a tudás és más egyéni tulajdonságokból .adódik, hanem az egyes intézetek helyzetéből is. Vannak olyan intézetek u.i., ahová fiatalok alig jelentkeznek, illetve, az idősebbek csak ritkán pályáznak el, így azután az itt dolgozókat - elsősorban intézeti érdekből - zömmel, vagy teljes egészükben a törzsgárdába kellett besorolni, A törzsgárdába f'elvetteken kivül sok olyan értékes tagja van még egyetemünk asszisztenciájának, okik még tartósabb egyetemi működésre számíthatnak. Különösen érvényes ez olyan intézetekben, ahol az elmúlt években nem volt létszámnövekedés s igy az utánpótlás lehetőségétől elestek. Ennek ellenére hangsúlyozni kell, hogy a terület igényeit elsősorban a törzsgárdába be nem soroltakból kell kielégíteni. Ez az igény, valamint a fiatalok felvétele és nevelése bizonyos mozgást követel meg még akkor is, ha a problémáié megoldása több uj státusz biztosításával válhatna teljessé. Felvetődik az utánpótlás’kérdése. Ezeknek létszámát mindig az adott lehetőségek szabják meg. Kiválogat ás ulaiál a hallgatói párt és KISZ alapszervezet, végül az éLosztó bizottság részéről lényegében ugyanazok a szempontok'érvényesülnek, melyeket az asszisztencia törzsgárdájának kialakításakor vettűni: figyelembe. Koruknak megfelelő mértékben tehát rájuk, s velük kapcsolatban is érvényes mindaz, amit a törzsgárdára mondtunk. E hosszúlejáratú káderfejlesztési terv megvalósításához elengedhetetlen, hogy az ebben foglaltak szem előtt tartása legyen a mérvadó az előléptetések, külföldi utak, ösztöndijak, aspirantura elbírálása tekintetében is. Ez a következetesség nem zárja ki a törzsgárdába fel nem vettek fejlődését, de* a törzsgárda tagjaira nézve bizonyos előnyöket jelent. Tekintettel a fent elmondottakra, e tervek megvalósításának folyamatos ellenőrzése szükséges mihden arra hivatott szerv részéről s néhány év után ismét a jelenlegihez hasonló átfogó felmérést és. kiértékelést kell végezni. Szeged,1963.március 19, Dr,Kovács József s.k. szem. főelőadó I