Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
létszáma jelenleg 13 nyilvános rendes tanár 5 nyilvános rendkívüli tanár. Tisztelettel javasolom, hogy a kar. a költségvetésileg biztosított két állás betöltését haladéktalanul kérje s mutasson reá arra, hogy már a költségvetés is magasabb számban tünteti fel a nyilvános rendes tanárok létszámát, mint ahogy jelenleg van s igy már január óta kinevezés lehetséges volna. Tisztelettel javasolom, hogy a költségvetésben elvett VII. fizetési osztályú adjunktusi állás haladéktalan visz_ szaadását kérje, annál is inkább, mert ezen állásról a kar sohasem mondott le. Az orvoskari elméleti gyakorlati oktatás összegét a Miniszter Ur 93000.- pengőben állapítja meg, ami a multévinél 10.150 pengővel kevesebb. U- gyanis a központi állatistálló 16.000 pengő költsége eddig a fenti összeget nem terhelte, most pedig erre a Miniszter Ur ezt az összeget az elméleti és gyakorlati oktatás összegéből levonta, tisztelettel javasolom kérje a Kar a miniszter urat, hogy ezen összeget a közvetlen rendelkezésre fentartott 30.000 pengőből fizettesse ki. Végül tisztelettel javasolom, hogy a Budapesten tartózkodó ^ékán lír a rádium beszerzése tekintetében határozott választ kérjen”. vitéz Páll Gábor: A VII. fizetési osztályú adjunktusi állás elvételének a háttere az, hogy a minisztérium részéről ígérete hangzott el Gyergyay Dékán ur jelenlétében ar' -ár •- •' v • oh * s tao:i ;• Jj .a ■ ... : c ■ - v ..o. ■. . •'••r . .CIV vgo oearfisaevl» u-o ibsVjdt £/08 ' t .. : U) /r ‘.v ti .. 8 ííooűo 's# afedölhV . $■■■ . 11 . , : r . Óíi!0Ö:f"J 3 O-t. •’ . rá-:: d er v :j « ‘ * ísoL-