Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
4 ra vonatkozólag, hogy a szóbanforgó állást 94-3 év december végéig az egyetem visszakapja, Sajnos a visszaadás eddig nem történt meg,„Ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: Mi most a tennivaló. vitéz Berde Károly: Az adjunk.tura ügy miatt már akkor tiltakozott amikor az szóbakerült, mert nem tudta megnyugvással elfogadni, hogy a Kar elveszítsen egy VII. fizetési osztályú javadalmat s helyette csak VIII. fizetési osztályút kapjon. Indítványára ak, kor a Kar megüresedett adjunktusi állásra egy adjunktust a VII. fizetési osztályra választottunk meg. Valóban azonban a miniszter nem erősítette meg a VII. fizetési osztályban az előterjesztettet azzal az indoklással, hogy "ilyen állás nincs". Kéri a dékánt, hogy folytasson le vizsgálatot, miként áll az ügy jelenleg. Szerinte az egyetemről javadalmat kivinni a ' * ’ - * fakultás előzetes tudomása nélkül szokatlan dolog, ha ez mégis megtörtént akkor a dékán kérjen orvoslást. byergyay Árpád: Mint akkori dékán utal arra, hogy neki a minisztérium illetékes referense a VII. fizetési osztály visszaadására vonatkozólag határozott Ígéretet tett. Dékán bejelenti, hogy mindent el fog követni, hogy az ügy tiszr táztassék, és orvosoltassék. A Kar I;íaranghy László előterjesztését egyhangúlag elfogadja. 2. 194-3-44 tanév II. félévi tanrendtervezet jóváhagyása. 2. pont szerint a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1943-44 tanév II. felére szóló tanrendtervezetet jóváhagyólag tudomásul vette. Miskolczy Dezső bejelenti,