Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1964/65 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1964/65. tanévi munkájáról

már megfelelőbbek voltak. Ennek ellenére a gyakorlatok vezetésének módszertanát még tovább kell fejleszteni, s ennek előfeltétele a hall­gatók aktivitásának növelése. A III.éves hallgatók nyári kéthetes if­­juságmozgalmi gyakorlatra való beosztása megtörtént, a hallgatók mind részt vesznek ezeken a gyakorlatokon. Itt is biztosítani kellene a KISZ nagyobbmárvU szervezj, segítő munkáját, több lehetőséget kellene adni a hallgatóknak, hogy nagyobb számmal vehessenek részt a KISZ által veze­tett táborokban, amelyekben komoly nevelési tartalmú foglalkozásokkal kell aktivizálni a hallgatókat. Az önálló szervezésű csapattáborokban való részvétel eredményessége mindig az illető iskola pedagógiai fej­lettségét tükrözi. Erről nem lehet látogatás nélkül egyértelműen pozití­van nyilatkozni, mert az iskolákban foglalkoztatott hallgatók munkájának minősége, mélysége, eredményessége és komolysága igen sokrétű. A IV.éves hallgatók metodikai tárgyú évközi iskolai gyakor­latai már szervezettebbek voltak, mint az elmúlt években. A városi műve­lődésügyi osztály kijelölte azt a három gimnáziumot /Rózsa Ferenc, Tisza­­parti és Tömörkény gimn./ amelyekben előre me tervezett beosz ás szerint folytak a gyakorlatok. Ezen a téren arra kell törekedni, hogy a szak­­módszertani előadásokat szemléletesebben igazolják az iskolákban végzett gyakorlatok és ilyen módon ne legyenek azok a hallgatók által felesleges időtöltésnek tekinthetők. Az V.évcs tanárszakos hallgatók tanitási yakorlatukat nagy többségűkben gyakorlóiskoláinkban végezték az 1964/65.tanévben is. sor került azonban már 8 kilső szakvezető tanári megbízásra, s ez a szám a következő tanévben 14 főre emelkedik, mivel az V.éves hallgatók száma megnövekedett. Helyes lett volna, ha egyetemünk egy másik gimnáziumot is kapott volna gyakorló jelleggel felruházva, ezt a javaslatunkat azon­ban a Mivelődésügyi Minisztérium nem fogadta el. Sok alkalommal látogattuk meg V.éves hallgatóinkat és az a meggyőződésünk, hogy tanárjelöltjeink igen lelkiismeretesen, nagy több­ségükben hivatástudattól áthatva végezték munkájukat. A gyakorlóiskolák és a külső /városi/ iskolák szakvezető tanárainak úgyszólván egybehangzó véleménye az, hogy a tanárjelöltek többsége szilárd világnézeti alapon állva, megbízható szaktárgyi felkészültséggel, kellő színvonalú nevelés­- 23 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom