Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1963/64 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1963/64. tanévi munkájáról
Természetesen ezek e számok még nem adnak teljes képet tudományos diákköreink munkájáról. Néhány diákkortól eltekintve az egyes diákkörök létszámához viszonyítva kevés volt az előadásra kardit dolgozatok száma? sőt van olyan diákkör is, amely nem szerepelt a konferencián. Feltűnő kevés előadással szerepelt a földrajzi, a növényélettani, a kisérleti fizikai diákkör. Heg kell állapítanunk azt is, hogy az előadások döntő többségét a végző hallgatók tartották és a pályadijakat is elsősorban végző hallgatók nyújtották be. zz önmagában véve érthető, mégis törekednünk kell arra, hogy már az alsóbb évfolyam kiváló hallgatóit is tudományos munkára serkentsük. A következő években törekedni kell arra, hogy diákköreink szervezetileg is megerősödjenek és megköveteljék a munkát minden diákköri tagtél. Meg kell kivinni, hogy a tanszékvezetők megfelelő felkészültségű tanárvezetőt biztosítsanak a diákkörök részére a megfelelő témák kiadásával intenzív munkára késztessék hallgatóinkat. XIII. A LEVELEZŐ OKTATÁS HELYZETE Egyetemünkön az elmúlt évben foglalkoztunk a levelező oktatás felmérésével, a vele kapcsolatos problémákkal és a levelező oktatás egyes módszertani kérdéseivel, hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a levelező oktatás módszertanáról, mint valami egészről, sajnos még távolról sem beszélhetünk, csupán egyes problematikus kérdésekről, tekintettel arra, hogy még a nappali és esti tagozaton folyó felsőoktatás módszertanának kidolgozása irányában is csak most tesszük meg az első lépéseket. A három kar közül levelező képzéssel legnagyobb mértékben a jogi kar foglalkozik. Hallgatói létszáma megközelíti az 1000 főt, s a Kar - országos elosztás alapján - négy konzultációs központ /Kecskemét, Békéscsaba, özolnok, Debrecen/ közvetlen irányítója; amellett közvetlenül ellátja a Csongrád megyében lakó levelező hallgatók oktatását is. Az utóbbiak számára jelen tanévben - az emeletráépítési munkák miatt - konzultációs központ-rendszerű foglalkozást tartottak, de a következő tanévtől kezdve rátér a Kar az esti tagozat oktatására.-47 -