József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM Tárgy: MARXIZMUS-LENINIZMUS TANSZÉKEK SZAKCSOPORTJA 6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 30—34. Hiv- sz Melléklet: Megjegyzések a "Javaslat a felsőoktatás fe.jlesztésere" c. anyagboz Elöljáróban leirom, hogy a Marxizmus-Leninizmus Központi Tanszékcsoport területén először a tanszékek véleményezték a:, anyagot, ezután a pártvezetőség, majd a Tanszékcsoport Tanár;ele került.. Az alábbiakban erősen összefoglalt összegzés tiekben leirt és elhangzott vélemények lényegét tartalmazz; . Bevezető A felsőoktatási koncepció szükségességével, annak légióra;-sabb pontjaiban a legmesszebbmenőkig egyetértünk, támogatjuk. A vitára bocsátás módját, rövid idejét többen erősen tetté szóvá. Hiányoltuk az előzetes elemzések /köztük a közoktatási koncepció/ lényegét, s az eddig megtett ut eredményeinek, gyérgeségeinek bemutatását. E felvetésekhez részben jó kiegész'té. kaptunk Dr. Iloruczi Lászlótól, aki részt vett a Pedagógus Szakszervezet Országos Elnökségi vitáján, valamint Dr. Bihari ].!.hály szisztematikus és meggyőző szeptember 30.-i előadásában. I. A felsőoktatás funkciói A mi területünkön igen határozottan fogalmazódott meg, a felsőoktatás funkció között alapvető az értelmiségképzés nevelés. Többen úgy fogalmaztak, hogy az az elsődleges és vető funkció és minden más funkciót ez a cél határoz meg. hog.A a lay ) II. A képzyas tartalmának korszerűsítése 1. A képzés irányai Az a véleményünk, hogy a képzésben az alapkérdés az alapvc és erre épülhet a specializáció. A koi-szerii általános műveltség követelményének visszaáll!í nagyon helyes, bár ezzel már igy is javában késésben vagyis 1. A világnézet, a magatartás, az életmód korszerű kialakításé t a leendő értelmiségtől különösen el kell várnunk. Ennek alapjait, igényét a felsőoktatásban kell kialakítani.