József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

- 30 -ÜooZEFOGLaLÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, JAVALLATOK 1/ Nem kell külön bizonyítani, hogy a kari tantervek alaku­lása és az oktatás korszerüsitési célkitűzések között szo­ros korrelativ kapcsolat áll fenn, az előbbi gyakran az utób­binak egyenesen függvénye. Korszerüsitési igény azonban leg­alább is három sikon jelentkezik és valósítandó meg. a/ Folyamatos - ha tetszik - mindennapos feladat az oktatási programok, illetve tantervek olyan kisebb korrekciója, amely egy-egy szaktárgy változó súlyával a konkrét gyakorlati ta­pasztalatokból ered. Ilyen értelemben a teljes felújításra való minden törekvés épp úgy korszerűtlen oktatást eredmé­nyezne, mint ahogy annak elhanyagolása. Be kell látni azt, hogy a tudomány fejlődése a változó társadalmi igények, a szaktárgyak közötti súlypont eltolódások, az oktatás keretei­nek bizonyos állandó mozgásához vezetnek. b/ Lényegesen összetettebb feladat egy-egy szakág oktatási prog­ramjának, illetőleg tanterv-rendszerenek átfogó reformja. Ilyen szempontból jelenleg a bölcsészkari reform legközpontibb kér­dés egyetemünkön. Ennek részleteiről az előterjesztésben rész­letesen szólunk. Az elgondolások optimális hatékonyságát nagy mértékben gátolja /illetve fogja akadályozni/ a kari vélemény­nyel egyezően az egyes szakágak átfogó korszerüsitési munká­latainak fázisbeli eltolódása. A generális oktatáskorszerüsités szempontjából jelenleg /és több évre szólóan/ kiemelt feladat az ideológiai tárgyak oktatásának korszeiiisitése a párt KB Agitációs és Propaganda Bizottsága 1982. évi határozata alap­ján. c/ A legösszetettebb és igy a legnehezebb feladat az egész fel­sőoktatás képzési rendszerének a korszerüsitése. Az erre vo­natkozó központi elgondolásokat a felsőoktatás fejlesztéséről szóló javaslat /"kék könyv"/ tartalmazza. Az abban foglalt cél­kitűzések realizálásának belső ütemezése egyenlőre nem ismert. Követelmény azonban /vagy annak kellene lennie/, hogy az a/ és b/ pontokban foglalt munkálatok már erre figyelemmel jelentse­nek bizonyos megalapozást, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a felsőbb szervek részéről a képzési rend korszerüsitése te­kintetében egyértelmű döntésekre, elhatározásokra kerül sor. 2/ A jelentések alapján megállapítható, hogy a nem egy terü­leten jelentkező hiányosságok ellenére a tananyagellátottság helyzete egészében véve nem annyira kedvezőtlen, mint ahogy azt - egyes esetekből kiindulva - gondolhatnánk. Arai konkré­tan a JATE lehetőségeit illeti, itt két kérdésről kell szól­ni. a/ Az egyetemi saját jegyzetkiadás témájáról az illetékes rek­torhelyettes kb. egy évvel ezelőtt az Egyetemi Tanácsot tájékoz­tatta, majd azt a karok vezetésének Írásban is megküldte. Ennek részletes ismertetése ezért ezúton mellőzhető. Abból kiderült, hogy az egyetemi vezetés nem csekély erőfeszítései árán a sa­ját jegyzetkiadási jog megszerzésének elvi akadályai elhárul­tak és jogi probléma sincs. Ugyanakkor az önálló kiadási ok­tatási anyagok megjelentetése olyan anyagi megterhelést jelen­tenek a tankönyvkiadó vállalat általi megjelentetéshez képest - döntően a hallgatóság számára - /kb. 2-3 esetben tennél j.s többszörös beszerzési ar/ amely miatt annak favorizálása értel­metlenné vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom