József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

- 11 -41. 41. olon. 2. bel;. I old. 5* bek. Helyeseljük a felsőoktatás és a kutatóintézetek kooperációját, mivel az arra alkalmas kutatók a jelenleginél nagyobb mérvű bevonása az ok­tatásba színesebbé tenné az oktatást. A 41« old. 4* bek.-ben fel ve tett "a lányi jog” azonban erősen kifogásolna tó, mivel a felsőok­tatás eredményessége nem kizárólag a kutatói eredményesség függvénye, hanem sokkal összetet­tebb személyiségi vonásokkal is összefügg. bhelyett indokoltnak tartanánk az egyetemi oki-á­tok számára a 3-5 évenkénti .alkotói szabadság intézményesítését. Megoszlanak a »vélemények a külső szakembereknek a javaslatban szereplő bevonásának mértékét és tényleges hasznosságát illetően. 42. old. 1. bek* közös kutatóhelyek létesítése helyett a meglevő­ket kell alkalmassá tenni vállalati szakemberek továbbképzésére. 42. old. 3. bele. A szervezeti formák felsorolása kerüljön át a X. fejezetbe annak kifejtésével; hogy az intéz­ményrendszer fejlesztésének elsődleges célja, az oktatás eredményességének javitása. A tanai '! szerepéről a javaslat semmit sem szól. 43* old. 3* bek. Helyeseljük a nemzetközi tudományos kapcsola to Hi­bán való fokozottabb részvételt; azonban hiányol­juk azt, hogy a javaslat nem kellően tartalmazza az ehhez vezető utat, és a szükséges eszközöket; nyelvtudást, és az elismert szakmai teljesítményt az oktatók részéről; a jelentősebb mértékű fi­nanszírozást az irányitó főhatóság részéről. A 43* old. 3« bek.-ben foglaltak a jelenlegi ke­retek között csak utópiát jelentenek, mert ma az egyetemek szinte senkit sem tudnak utaztatni. 43* old. 3* bek. felsőoktatás anyagi bázisát feltétlenül fej­leszteni kell, de tltakosunk az ellen, hogy az oktatás-fejlesztés pályázatok utján valósuljon meg. VIII. 44. old. 2- bek. Iíövelni kell a követelményeket az oktatókkal szemben, ez azonban a bérszinvonal jelentősebb növelése nélkül nem történhet meg, a bér szilig vonat növelését ki. kell terjeszteni az oktató­kutató munkában nélkülözhetetlen segédszemély­zetre is. A tervezet jelentős többletmunkát ró mindegyikükre, ugyanakkor a jelenlegi fizetés szöges ellentétben áll az értelmiség szerepéről és tevékenységének fontosságáról általában mon­dottakkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom