József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

- 12 -4b» old« 4» bek» A határozott időtartamra szóló kinevezés valóban nem hozta meg a kivant eredményt. Ennek oka azon­ban nem a felsőoktatás keretei között keresendő, ha a javaslat az eddigieknél hatékonyabb intéz­kedés szükségességét irányozza elő - nagyon he­lyesen - akkor ez csakis általánosabb keretek között, nemcsak u felsőoktatásban és nemcsak ad­minisztratív szempontokat érintő közelítésben történhet. 46. old.3-4 bek. Támogatjuk annak megvalósítását, hogy az egyetemi tanárok kinevezése a minisztertanács hatáskörébe 'kerüljön vissza, mint ahogyan az régebben is volt. A tanszékvezetői'megbízatásokkal kapcsolatban azt javasoljuk, hogy az illetékes miniszter hatás­körébe kerüljenek ugyanolyan fórumokon keresztül, mint a professzori, docensi előléptetések elő­terjesztése . 4b. old. 6. bek. Helyeseljük a gyakorlati rendszer visszaállitására vonatkozó javaslatot és helyesnek tartjuk az első évfolyamos hallgatók esetében a demonstrátori rendszer vissza állítását. Nem egészen világos a javaslat atekintetben, hogy a gyakornoki rendszer valamint a továbbképzési ösztöndíjas rendszer mennyiben független egymástól. 47« old. 3»bek. Egyetértünk azzal a megállapítással, hogy indo­kolatlanul magas a gazdasági hivatali létszám és ennek ellenére mégis, számos adminisztratív feladat hárul a tanszékekre. A Gazdasági Igazga­tóságot a központi intézmények szolgáltatási te­vékenységek javításával el kell érni azt, hogy az oktatók energiájuk ás idejük túlnyomó részét az oktató-nevelő és kutató munkára tudják for­dítani- ^ 48« old. 1-2 bek.A javaslat megállapítja, hogy a felsőoktatási rá­fordítások aránya a nemzeti jövedelmen belül nagy­jából állandó volt. Nem hangsúlyozza azonban azt, hogy a folyóirat, könyv, vegyszer, műszer ara állandó és jelentős emelkedése mellett ez lényegé­ben állandó csökkenést jelentett. A 48. old. 2. bek. túl summásan intézi el az erőforrások fel­­használását. Tény, hogy a műszaki és az agrár­felsőoktatás területére koncentrálódott az anyagi támogatás feltehetően annak köszönhetően, hogy a műszaki vagy agrárkutatás hamarabb tudott a gyakorlatban is alkalmazható eredményeket produ­kálni, adaptálni és "aprópénzre váltani", még a tudományegyetemeken folyó alapkutatások ered­ményeinek fogadására és alkalmazására a gyakor­lat nem volt ilye.ii mértékben fogékony , vagy alkalmas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom