József Attila Tudományegyetem Rektori Tanács munkaértekezletei, 1966-1967, Szeged

1966. november 24., rektori munkaértekezlet

-5-Bizonyos mértékű szóbeli ellenőrzéoro omo tárgyaknál is megvan a le­hetőség, pl* az órák egy részének szomináriumszorű megtartásával, do­­az Írásbeli ellenőrzés megszervezése és lebonyolítása már sok gondot okoz. Ha súlyponti, gyakorlattal ki non egészített tárgyról van szó, mindenképpen felvetendő a csoportos konzultációk, a tanulóórák kér­­*A— ezek a foglalkozások nemcsak olősogitői a rendszeres tanulás­dó nak, hanem egyúttal hallgatóság mi-.rra is all munkáját. 11 ma s hot az előadó ellenőrizze' is A dolgozatiratás megfej.elő koordináció egyetemi munka kereteibe} nem lenne az dolgozat Íratásával terhelnénk meg a h; esetében illeszthető be az sem helyes,'ha tulf illgatócágo b. ' ■^mgosan !ok .repot játszanak a helyes A bonulás rendszeressége mellett fontos sz­órt-lmos tanulási módszerek. Megdöbbentő azonban hogy számos-egye te ni hallgató még mindig értelmetlenül magol,•anélkül, hogy felfogná anyag lényegét és mélyebb öss gatók-egy része bemagolja az ««zefügge jelt. / Jellemző pl, hogy ;a .hall­-V« idegen eredetű szavakat és szakkifejezé­seket, és nem tudja ezek értelmét. /Érdekes és szomorú is tanulmányoz^­­ni sok hallgató vázlatát, amelyet a vizsgák során*a felkészülés alatt késhit vagy a kötelező irodalomból otthon készített jegyzekét, Kibü- ■ nik o feljegyzések jó részéből a logikus nagyfokú gyengesége. gondolkodás, a 'lényeglátói Az eddiginél nagyobb gondot kellene fordítanunk a helyes tanulási, jegyzetelési, kiv one t-ké szi t é si hódszerek elsajátbit tatása, érdekében Kisebb létszámú évfolyamokon az előadnagyobb létszámú évfolyamokon pedig a gyakorlatvezető, évfolyamfolelos, kollégiumi patronáló stb, .gat ó Írnál ' Ö sokat ; I . r > i hihet a hall;; már csak azáltal-is, ha néha ogy-ogy jegyzetet, ás gyakorlati tanácsokat a ■ \. 5. A vizsgakövetelményekről é egyetemünkön már sok vita folyt; a legutóbbi megbokinb. $áz tatás korszerű módszereiről időben erről a kérdés­csoportról az Állam- és Jogtudományi Kar módszertani bizottsága fcé szított gondos, böpjigi és .a kérdés minden lényeges vonatkozására kité­rő beadványt. Amint ebből az claborábumból és az o- tárgyban lofolyba­­bot t megbeszélésekből kitűnik, az egyetemi vizsgakövetelmények tekin­tetében nagy• változások mentek végbe az egyetemi reform-intézkedések következtében, A korábbi években -ugyanis az volt az általános szokás, hogy a vizsgák anyaga megegyezett az előadott tananyaggal, és ezzel' szemben ma már egyre gyakrabban hangoztat jak- előadóink az önállóan . . tananyagnak az előadott anyaggal való e-g feldolgozandó kötelező . . . órbéküségé.b, / Az ezzel kapcsolatos vos: vizsgaanyag túlméretezett volta .könnyön boralizmusáhóz is. :ély Léről vezethet mar a' volt vizsgást ogy ön­ző./ Ás­atás 11-Ahhoz, hogy a hallgató a vizsgán megfeleljón, szükséges a/ a tananyag szerkezeti felépítésének és- belső összefüggéseinek is­merete, b/ az -alapvető fogalmak és tételek pontos ismerete, 0/ a megkövetelt lexikális ismer^banyag-nirinzn ismerete. Ahhoz, hogy a hallgató jvlos eredménnyel megfeleljen a fentieken kivüi, hogy a hallgató legyen tájékozott n, szükséges még h n 7, nnr:'zc-pí fnn-

Next

/
Oldalképek
Tartalom