József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1994-1995, Szeged
1995. június 1., VIII. rendes ülés
Az egyetemi szakképzés olyan képzési forma (döntően 2 éves időtartam), mely elsősorban a "második" és a "harmadik" szektorba képez középszintű. de felsőfokú képzettséget igényid irányító feladatkörbe vezető szakembereket, s egyszerre tételezi fel több, különböző szakterület művelőiének, oktatóiának együttműködését az oktatásban, melynek szükségképpen interdisciplinárisnak kell lennie. Az egyetemi szakképzés (a fejlett országok gyakorlatának megfelelő módon) megköveteli a munka végzéséhez szükséges elméleti képzettséget, melyet döntő részben a felsőoktatásban dolgozó szakembereknek kell átadniuk, valamint a gazdasági életben illetve az adminisztrációban dolgozó gyakorlati szakemberek részvételét az oktatásban, garantálva ezzel a gazdasági és társadalmi környezet konkrét követelményeihez igazodó képzési forma lérehívását. A fejlett országok ezt a képzési formát a náluk lezajlott nagy gazdasági modernizációs periódusukban (60-as évek vége, 70-es évek eleje) vezették be, s az a tapasztalatuk, hogy az egyetemi szakképzésből kikerülök körében a munkanélküliek aránya a legalacsonyabb: ez a képzési forma tehát a munkaerőpiacon jól "konvertálható". Hangsúlyozni kell, hogy az egyetemi szakképzés alapvető célja a munkábaálláshoz használható egyetemi képesítés biztosítása. Ugyanakkor ez a képzési forma nem tekinthető "zsákutcának", mivel lehetőséget nyújt azok számára, akik tovább kívánnak tanulni (és az ehhez szükséges feltételeket teljesítették), hogy belépjenek a graduális egyetemi képzés rendszerébe. Az egyetemi szakképzés tehát az intézményen belül, de a araduális oktatás mellett, attól elkülönült és semmiképpen sem a araduális oktatás színvonalának rovására megvalósítandó képzési forma, melynek gyakorlat-orientáltságát a gazdasági-társadalmi környezettel való szoros kapcsolat, az elméleti ismeretek elegendhetetlenül szükséges szintiét pedig az egyetem garantálja. Az egyetemi szakképzés ezért feltételezi az egyetem különböző egységeinek az együttműködését a programok kidolgozásában és megvalósításában (döntően azonban az alkalmazott természettudományok, a közgazdasági és adminisztratív jogi tudományterületek szakembereire számít, de a bölcsész-irányultságú szakterületeken, mint pl. az idegenvezetőképzés illetve az újságíróképzés alap-fázisa, is megjelenhet) . Vannak olyan tárgyak, melyeknek oktatása nélkül nem szokott manapság program készülni, mint pl. a nyelv (szaknyelv), közgazdasági és jogi alapismeretek, illetve a számítástechnika. A fentiekből is következően az egyetemi szakképzés bevezetésének ideális szintjét az UNIVERSITAS-szint jelentheti, melynek érdekében a JATE és a JGYTF között már történtek lépések a megállapodásra. A "post-secondary"program beindítására rendelkezésre álló PHARE-támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázatot egy több intézményből (illetve vállalatból vagy szervezetből) létrehozott "konzorcium" nyújtsa be programként. A jelenlegi törvényi szabályozás még nem teszi lehetővé, hogy olyan egyetemi szakképzési programot indítsunk, mely az egyetemi oktatás integráns részeként működhetne, ezért a "post-secondary"-programban résztvevők (ha rendes hallgatóként nem nyertek felvételt) nem rendelkezhetnek hallgatói jogviszonnyal, képzésük csak piaci tandíj fizetése mellett képzelhető el (az egyéni részvétel aránya csökkenthető egy olyan megállapodással, melyet az illetékes munkaügyi hatóságokkal kellene megkötni) . A program beindítása esetén jelenleg az QKJ alapján adható ki felsőfokú szakmai bizonyítvány, s az Egyetem kompetenciájába tartozik annak eldöntése, hogy miként, mely egyetemi szaknál és milyen mértékben fogadja el egy adott
