József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1986-1987, Szeged
3 - Oldalszámok - 121
5 <Ur. yfu e tevékenység növelése érdekében, a minimális elvonás mértéke 4 %-kal csökkent * a jutalomnak 30 %-ról 40 %-ra történő emelése a további ösztönzés irányába hat. A rendelet másik része ugyanakkor a dolgozót sújtja, mely szerint a 20 %-on belöli jutalom bérnek számit, SZTK-t kell fizetni utána. A vállalási összeg 3-4 ft-át tehát a minisztérium SZTK cimen visszaveszi. Az a véleménye, hogy a központi elvonás nagy mértéke következtében nem lesz KK vállalás. Elvben nem ért egyet a c/ ponttal, illetve azzal, hogy a törzsgárda és étkeztetés kifizetése ebből történjen. Ez azt jelenti, hogy a rektor az egyik dolgozótól elveszi, a másiknak odaadja. Helytelennek tartana nem létező pénzkeretekből ilyen jellegű kiadások tervezését. Részlegesen osztja csak Rektor Elvtárs véleményét a személyi jutalomban tanszéki tevékenység figyelembe vételére vonatkozóan. Példaként emliti, hogy ahol a témavállaló nem a tanszékvezető, ott ez szóba sem jöhet. A továbbiakban konkrét észrevételeket tesz. Ad 4. oldal, szabályzat 13. pontja; Az álló- és fogyóeszköz pótlás mértéke a bruttó árbevétel legalább 5 %-a helyett javasolja, hogy 2 % legyen. Ne kényszeritsük a tanszéket, hogy fejlesztési alapot képezzen. A módosítással biztosítanánk a témavezető szabadságát. Ad 6. oldal b/ pont: Az előző évek kialakult tényszámait figyelembe kell venni a jutalommal kapcsolatos vitában. 1985-ben a központba befolyt összeg a vállalási összeg 2,2 %- a, az SZB mostani javaslatában ez 2,34 %. Ez azt jelenti, hogy 6-7 %-kal növekszik a munkában közvetlenül résztvevők érdekeltsége. A szakszervezet javaslatát ennél fogva bölcsnek tartja, ezt javasolja elfogadni. Ad 7. oldal 21/b. ; szövegmódositási javaslatot terjeszt elő, mert véleménye szerint az anyagban történt megfogalmazás kizárja a tanszékvezetőket a közvetett jutalomból. Oavasolja, hogy a mondat igy hangozzék; A munka elvégzésében közvetett résztvevőnek minősül, aki a feladat megoldását tevékenységével közvetetten elősegiti...