József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1986-1987, Szeged
3 - Oldalszámok - 122
- 6 s/n. Rektor; Bejelenti, hogy a Tanács ülésén jelen van Burger Kálmán professzor, akit megkérdez, kiván-e kiegészitést tenni? Burger Kálmán; Lényegében egyetért Seres László javaslataival, hiszen a bizottságnak az volt a célja, hogy minél rugalmasabb szabályzatot alkosson, természetesen a központi rendelkezések keretei között. Véleménye szerint olyan rossz a helyzet, hogy elvi álláspontja ellenére is támogatja az álló- és fogyóeszköz pótlást. A rezsi kérdésében még jobban megerősiti Seres Lászlót, hisz ő emelte fel 10 %-ra. A közvetett jutalom felosztását illető komoly vitával kapcsolatban elmondja, hogy a bizottság ebben a kérdésben dönteni nem tudott, hisz nem volt felhatalmazása , hogy kik tartoznak a jutalmazottak körébe. Véleménye szerint minden vita megszűnne, ha rögziteni lehetne, hogy kiket, milyen köröket jutalmaz a rektor, illetve a dékán. Rektor^ Seres elvtárs hozzászólásában lényeges elemnek tartja a fejlesztés képzés 2 %-át a kar javára, 0 %-a pedig a tanszék számára. Oavasolja, hogy az 5. oldal 14/b. pontjában maradjon benne a tanszékre vonatkozó lehetőség. Bartók Mihály: A Természettudományi Kar elnöksége felhatalmazta őt bizonyos %-ok képviseletére. Előre bocsátja, nem biztos, hogy megértő lesz, de összhangban van Seres László véleményével. A rezsiköltséggel kapcsolatban a 10 % elegendő, továbbá az a javaslata, hogy az eredeti arányokon nem kell változtatni. 55 % maradjon a termelő egységnél, ez a javaslat 5 %-kal tér csak el a szakszervezeti bizottság javaslatától. Megérti a rektor gondjait, de hangsúlyozza, hogy a karon a november 7-i premizálás lényeges része volt a KK közvetett jutalom. Seres elvtársra hivatkozik, azok érdekében szól, akik a pénzt megtermelik. Rektor: Megoldásnak tartaná egy olyan szabályzat megalkotását is, amely azt is tartalmazza, hogy a KK közvetett jutalmat hogyan és kik között kivánja az egyetem vezetése felosztani.