József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Rektori tanácsülések
»‘ v tó 3 -bályzatunkban is biztosított/. A nyelvoktatás ilymódon országosan előirt egységes keretek között kell, ho?y folyjon. A 104.sz. utasításhoz járul az a nem közismert tény, hogy az Állami Nyelvvizsga Bizottság az egyetemi uj záróvizsgákat egyenértékűnek ismeri el az alapfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal, Ilymódon hallgatóink. amikor eleget tesznek nyelvi vizsgakötelezettségüknek, egyúttal az élet különböző területein értékkel használható nyelvvizsgabizonyitványra is szert tesznek! Itt kell azonban megjegyezni, hogy molözben /örvendetesen/ 50 £-al megnőtt a nyelvtanulásra fordított idő, a négy egyetemi év alatti összesen kb. 250 óra /két nyelvre!/ legfeljebb ha a rendkívüli képességű hallgatók esetében jelenti azt, hogy valós nyelvtudás szerezhető, /összehasonlításképpen a középfokú nyelvvizsgára történő felkészítés az Idegennyelvi Továbbképző Központban heti 18 órában és három év összidővel történik!/. Ehhez az alapvető nyelvpedagógiai tényhez járul az, hogy az egyetem rendelkezésére álló helyiségek nem teszik lehetővé a félelmetesen megnőtt számú kiscsoportok elhelyezését, még kevésbé kifejezetten nyelvoktatási célra berendezett helyiségek igénybevételét. Az órarendek összeállításánál a nyelvórák hátrányban vannak, és a Minisztérium nem adta meg a szükséges /és megigért/ létszámfejlesztést sem. Még egy általában visszatérő kérdés a nyelvi elvárásokat illetően. Általában, amikor a nyelvoktatás eredményességét kérdőjelezik meg, abból indulnak ki, hogy hallgatóink X évi nyelvtanulás után nem tudnak szakszöveget forditani, még kevésbé az élő nyelven konverzálni. Ezzel a ténnyel vitatkozni nem lehet. De le kell szögezni, hogy az egyetemi nyelvoktatás a nyelvet, mint tantárgyat oktatja.jól tudván, hogy a fentebb emlrbettek figyelembe vételével a nyelv totatlitását megcélozni olyan szélmalomharc lenne, amely még azt a kevés eredményt is veszélyeztetné, amit mégis elért nyelvoktatásunk. A miniszteri utasitás által szabályozott záróvizsgákból kiindulva pontosan, nyelvenként meg van határozva az a nyelvi minimum, amit hallgatóinknak el kell sajátítani /szakszövegforditás, nyelvtan, lexikai minimum és társalgás/ és amelyet értékelni kell. Hogy ilyen feltételek mellett is mégis lehet valóban eredményes nyelvtanitást végezni, bizonyltja azon hallgatók egyre növekvő száma, akik középfokú állami nyelvvizsgát tettek, es az országos forditóversenyeken elért figyelemreméltó szegedi helyezések száma. Bizonyos értelemben más és más jellegű problémákkal találjuk magunkat szemben az egyes nyelvekre vonatkoztatva. A legtöbb problémát az orosz nyelv jelenti. Mint ismeretes, hallgatóink egyetemi nyelvi kötelező tanulmányaikat három ill. öt féléves orosz stúdiumokkal kezdik. A parlamentek közhangulata nem is burkoltan éreztette azt a régóta ismert tényt, hogy a hallgatók nem értenek egyet az orosz nyelv kötelező voltával és elégségesnek tartják a középiskolai ismereteiket. Félreérthetetlenül politikai szinezete is van e kérdés feltevésének, amit számos, az utóbbi időben történt országos megmozdulás is bizonyit. Le kell itt szögezni, hogy ez koncepció kérdésé: jelenleg egyértelmű, hogy az orosz nyelv kötelező általános- és középiskolai tárgy lévén logikus a nyolcéves tanulást a felsőoktatás szintjén perfektuálni. /Hogy ez a nyelvtanulás sajnálatosan nem egy folyamat betetőzése, hanem a korábbi évek mulasztásainak korrekciója, ez az elvnek nem mond ellent, csak a valós tényeket tükrözi./ Ugyanakkor számos érvet lehet felhozni az orosz, mint
