József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Rektori tanácsülések
- 4 -kommunikációs világnyelv mellett. Hallgatóink jelentős része a könnyebb ellenállás vonalát követik: a teljes elvetést. Megjegyzendő, bogy a ^ektorátus a ma a részéről készséggel elfogadott és elfogad minden'olyan javaslatot, amely feltehetőíeg az orosz nyelv oktatását és elsajátítását jobbitja. Ezért értettek egyet pl. a jogi kar azon kérésevei, bogy frissíteni kell a szövegeiket, amelyek mint mikronyelv, az oktatás közegét képezi, ezért kísérelték meg a természettudományi karon a harmadik félév orosz anyagának oktatási időn kivüli két betbe tömbösitését, ezért próbálják a beszélt orosz nyelvet közelíteni a hallgatókhoz. 10/ A hallgatók szakmai-tanulmányi munkájával kapcsolatosan szólni kell az oktatás korszerósitése szempontjából mind fokozottabb jelentőséggel biró oktatástechnikai ellátottság, illetőleg képzés témakörével. Részben a központi feladatokról, illetőleg teljesítésekről szólunk. Elsődlegesen az Oktatástechnikai Központ egyetemi oktatási tevékenységéről; ez a következőkben foglalható össze: 1. a IV.éves tanárjelöltek oktatástechnikai-technológiai képzése. A TTK-n a VII.félévben heti 2 órában, gyakorlati jeggyel zárva. A BTK-n a VIII.félévben félévi pár órában, aláírásra. Ez utóbbi esetben a hallgatók még a legelemibb képzést is alig kapják meg, s ez érződik az V.éves tanitási gyakorlatuk során* - 2. levelező pedagógia szakos hallgatók oktatása Szegeden, ill. kecskeméti tagozaton; - 3* speciálkollégiumok tartása három területen: - software készitese, tervezése, - amatörfilmezés, - videotechnika alkalmazása területén örvendetes érdeklődéssel. 1985-től más karok és oktatási intézményeknek is hirdetnek áthallgatásra. 11/ Központi oktatási szervezeti egység lévén e részben tartjuk indokoltnak közölni a marxizmus-leninizmus központi tanszékcsoportnak a témával kapcsolatos tájékoztatóját. a/ A tantervek és tananyagok korszerüsitése. A marxista tantervek korszerüsitését a Művelődési Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztálynak különböző munkabizottságai végezték, amely munkába tanszékeink néhány vezető oktatóját is bevonták. A programtervezetek végső kialakítását széleskörű szakmai viták előzták meg, s az igy korszerűsített programokat 1985.március elején hozzák nyilvánosságra. Az uj tantervek alapján elkészült tananyagokat az 19®7/88-as tanévtől kezdve vezetjük be. Az országos munkálatokba ezen kivül úgy kapcsolódtunk be, hogy a jelen tanévben a BTKar történelem szakos hallgatói számára az ott oktató politikai gazdaságtan szakos kollegák egy kísérleti jegyzet elkészítésére kaptak engedélyt és támogatást. Valószinüsithető, hogy a 90 órás tematikára készülő jegyzetet később országosan használt oktatási anyagként is elfogadják az illetékesek. b/ A marxizmus-oktatás struktúrájának változása. Az elfogadott elképzelések szerint az egységes alapképzésre egy fakultációs oktatási szakasz épül, majd ezt követi a befejező szakasz, a ’’Magyarország legujabbkori története” cinü tárgy oktatása. /Az uéóbbi tantárgy oktatása az 1986/87-es tanévben kezdődik./ Számunkra legnagyobb feladatokat a fakultációs szakasz feltételeinek megteremtése jelenti. Ennek keretében a hallgatók szabadon választhatnak a meghirdetett tárgyakból és speciális kollégiumokból, amelyek részben a szakmai tanulmányaikhoz, részben pedig a mai valóság uj kérdéseihez kapcsolódnak. Az eddigiekben a JATE-n a következők történtek* 1. Lényegében a saját órakeretünk terhére mindhárom karon bevezettük az általános szociológia oktatását. 2, A személyi feltételeinknek és óradijkereteinknek megfelelően