József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

UHj -l^jelöltek egyaránt a gimnáziumokból kerülnek ki. /Bár a gimnáziumokban érettségizők száma kevesebb, mint a szakközépiskolákban érettségizőké, a gimnáziumot végzettek 56 °/o-a, a szakközépiskolát végzetteknek viszont csak 19 #-a jut be a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára vagy az érettségi évében, vagy egy-két évvel később. 1979- ben a felsőoktatási intézmények I. éves nappali tagozatos hallgatóinak 70 °/o-a gimnáziumban érettségizett./ Ugyanakkor a középfokú oktatás az utóbbi 15 évben a szakirányú képzés felé tolódott el. A gimnáziumi képzési bázis stagnál, sőt, helyenként szűkül, a tanulólétszám pedig csökken. A szakközépiskolák tantervei, oktatási célkitűzései következtében az innen kikerülők esélyei a felsőoktatásba való bejutás és a felsőfokú tanulmányok sikere szempontjából egyaránt csak az adott szakközépiskola szükebb szakmai sávjában kielégitőek.

Miután a felsőoktatás meritési bázisa egyre inkább a nappali tagozatos középiskola /a középiskolák esti és levelező tagozatain érettségizettek száma a felsőoktatás nappali tagozatán elenyésző, de arányuk az esti és levelező tagozatokon sem haladja meg az 5-6 °/oot/, ezek a tendenciák végső soron azt jelentik, hogy jóval a felsőoktatásba való bekerülés és a felvételi vizsgák előtt - lényegében már az általános iskola befejezése utáni továbbtanulási irány és iskolatipus megválasztásakor - végbemegy az az 'alapvető szelekció, amely eldönti, kiből lehet és milyen felsőfokú végzettségű szakember. Akik gimnáziumban tanulnak tovább, felsőfokon is minden irányban folytathatják tanulmányaikat, s ráadásul nagyobb eséllyel, mint a szakközépiskolákba járók, akiket a szakközépiskolák legjobb esetben is csak a szakirányú továbbtanulásra készítenek fel, mig a szakmunkástanuló iskolákba kerülőknek - még ha leérettségiznek is -, alig van esélyük a felsőfokú végzettség megszerzésére. A középfokú tanulás irányának a megválasztásában a különböző társadalmi rétegekhez tartozó családok továbbtanulási törekvéseinek és müyeltségi színvonalának van meghatározó szerepe. Ez a körülmény - hosszabb távon - az egész értelmiségi utánpótlás, különösen pedig egyes értelmiségi rétegek szociális összetételét tpszi, illetve teheti problematikussá.

A fizikai dolgozó családok körében ugyanis elég általános az a törekvés, hogy gyermekeiket - elsősorban a fiukat - valamilyen "szakképzettség" megszerzése révén mielőbb önálló keresethez juttassák, igy gyermekeik főleg szakmunkásképző intézetekben és szak-