József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

arányos és egyben a könyvtáros szakképzettséget pótlékkal hono­ráló bérezési rendszer alakult ki és vált folyamatossá. Fontos feladatunknak tekintettük a nyugdíj előtt álló munkatársak ese­tében a maximális bértétel elérésének biztositását. Bérpoliti­kánk alapelveinek tiszteletben tartása mellett módunk nyilik a kiemelkedő egyéni teljesitmányek elismerésére is. részben az időarányos besorolás szerinti bér elérésének soron kívüli bizto­­sitásával, részben a bértételek határait növelő átsorolásokkal, előléptetésekkel, ill. a jutalmak segítségével. Az alapelvek következetes figyelembe vételét nagyban megkönnyítette az 1977 szeptemberi országos bérrendezés, ennek során kb. 20 százalékos bérfejlesztést tudtunk felhasználni az új nomenklatúra alapján kiszámított időarányos szint biztosításához. Az alacsonyabb illetménykategóriába tartozó dolgozóink bére kivétel nélkül elé­ri az időarányos szintet, lemaradás csak a vezetői fizetések e­­setében van. Az évi bérfejlesztések során törekszünk az egyete­mi szakszervezeti bizottság ajánlásainak teljesítésére. Oelen bérhelyzetünket kielégítőnek Ítéljük annak ellenére, hogy az országos, sőt helyi összehasonlításban is az egyes kate­góriákban a más könyvtárakban dolgozó könyvtárosok illetménye általában magasabb, mint nálunk. Ez kétségkívül bizonyos elszívó hatást gyakorol, különösen főkönyvtárosaink és könyvtárosaink közt voltak olyan értékes munkatársaink, akik kedvezőbb illetmé­nyeket kínáló állásokat fogadtak el. ^Jutalmazási rendszerünk lényege a hármas követelmény lehe­tőség szerinti érvényesítése. Gyakorlatunk szerint a pedagógus­napi jutalmazásoknál a szakmai munka, a november 7-i jutalmazá­soknál a társadalmi-politikai tevékenység kap különös hangsúlyt. 5. A Központi Könyvtár és a hálózat viszonya Az Egyetem könyvtári hálózatát kari, tanszékcsoporti, tan­széki, gyakorló iskolai, kollégiumi stb. könyvtárak és a Közpon­ti Könyvtárral önkéntes alapon, szervezetileg egyesült Történeti és Ókortudományi Szakkönyvtár alkotják. Közös feladatuk, hogy ál lományukkal és szolgáltatásaikkal támogassák az Egyetemen folyó szakemberképzést és továbbképzést, az oktató—nevelő, tudományos tevékenységet, valamint a közművelődési célok teljesítését. A hálózathoz tartozó tagkönyvtárak Egyetemen belül betöltött sze­repének fokozódása részben számottevő mennyiségi növekedésük e­­redménye. Az elmúlt 20 év során bekövetkezett mennyiségi válto­zások : 1961 1980 szervezeti egységek száma 56 80 tagkönyvtárak száma 45 58 főfoglalkozású könyvtárosok száma 9 26 részfoglalkozású könyvtárosok száma - 2 könyvtári állomány összesen 303 000 468 000 köte átlagos évi gvarapodás 8250 kötet Az országosan is igen figyelemre máltó mennyiségi növeke­dés egyelőre nem mindenütt és maradéktalanul párosul a szolgál­tatások széles körű bővülésével, a minőség egyértelmű javulásé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom