József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged
a marxizmus-leninizmus egy-egy problémakörének mélyebb, részletesebb kifejtését, a tudományos kutatás terén elért legújabb eredmények ismertetését, s nem utolsó sorban a hallgatók szaktudományához kapcsolódó ideológiai-politikai kérdések előtérbe állítását. A Szakbizottság szervezésében a tanszékek karonként és félévenként 3-3 speciálkollégiumot hirdetnek meg, amelyek közül a hallgatók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak. A speciálkollégiumok szervezése terén nehézséget jelent, hogy a karoknak kilenc tancermet kell egy időben biztositaniok Noha a szakbizottság több alkalommal foglalkozott a speciálkol légiumok bevezetésével és szervezésével összefüggő kérdésekkel szükségesnek látszik, hogy a közeljövőben felmérje az eddigi tapasztalatokat s ezek figyelembevételével értékelje helyüket és szerepüket az oktatás egész folyamatában s a lehetőségekhez mérten egységesítse a módszereket és a követelményeket. Törekedni kell továbbá a szükséges jegyzetek, szöveggyűjtemények összeállítására. Az utóbbi években mindhárom tanszéken fellendült a tudományos diákkörök munkája. Ez kifejeződött az 1973» évi OTDK-n, ahol a három tanszék részéről tiz pályamunkával vettünk részt, s 1 nagydijat, 2 első dijat és 3 dicsérő oklevelet nyertünk. A jövőben a legfontosabb feladat a tudományos diákkörök munkájának folyamatossá tétele s az ehhez nélkülözhetetlen utánpótlás biztosítása. E cél érdekében mind a tanszékeknek, mind a KISZ szervezeteknek körültekintőbb és rendszeresebb szervező munkát kell végezniük. Ezt indokolja az is, hogy a jelen körülmények között a tudományos diákkör a tanszékek káderutánpótlásának egyik lehetséges bázisa. II. Továbbképzés és tudományos munka Lényeges eredményeket értek el a marxizmus-leninizmus tan székek a továbbképzés és a tudományos munka terén is, s elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy felzárkóztak a szaktanszékek mellé. Ezt legszemléletesebben a tudományos fokozattal rendelkezők száma mutatja: jelenleg a három tanszéken 13 oktató kandidátus /Tud.Szoc.Tanszék: 6 fő, Pol.Gazd.Tanszék: 3 fő, Fii.Tanszék: á- fő/ s a közeljövőben még 8-lo fő szerez tudományos fokozatot. A tudományos tevékenység terén elért eredmények megmutatkoznak a publikációk számának nagyarányú emelkedésében is.