József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1972-1973, Szeged

hallgató nem veszi észre, illetve egyenesen tagadja. Hallgatóink többsége ateista, ezeknek kb. 50-60 %-a hangoztatja is, viszont kevesebb azok száma, akik tudatos ateistáknak vallják magukat. Bár kevés a vallásos teligató, az utóbbi időben kissé növekszik számuk, méginkább aktivizá­lódnak. A kispolgári szemlélet és a közömbösség, passzív tartózkodó magatartás továbbra is a legelterjedtebb hallga­tóink között. A nacionalista megnyilvánulások fokozódása is felismerhető. A munkára való nevelésük egyre csökkenő hatékony­ságaként kell értékelni, hogy növekszik hallgatóink körében a kisebb ellenállási irányt választók száma. Ezzel nem a képes­ségeiknek megfelelő eredményt nyújtják, nem küzdőnek jobb eredményekért. A hallgatók eszmei-politikai(nevelésében igen jelentős fejlődést értek el kollégiumaink. A hallgatók tananyaggal való ellátottságában a ta­valyihoz képest jelentősebb változás nincs. A Tankönyvkiadó által kiadott és ujranyomett jegyzetek meg a korábbi évekhez képest is nagyobb késéssel kerültek a jegyzetboltba; afc I. félév végén és a vizsgaidőszak alatt, sőt részben egyes böl­csészkar! jogyzetek csak a második félév folyamán. Ez az említett karon az I.félév munkájában komoly gondot, olykor fennakadást okozott, amelyet elég nehéz volt áthidalni. Tel­jesen tarthatatlan a Tankönyvkiadónak az az elképzelése, hogy elég, ha a félév végére,vagy a vizsgaidőszakra szállítják az igényelt oktatási anyagot. A kiadványok egy része ugyanis szöveggyüjteinéry. példatár, amelyre irodalmi én nyelvészeti stb. gyakorlatokon afélév első hetétől kezdve szükség van. A tanszéki könyvtárak sem rendelkeznek elegendő példánnyal egyes könyvekből, hogy áthidalhassák a jegyzetek és szöveggyűjte­mények hiányát. A Természettudományi Kar az elmúlt évbon is jelentős előrelépést tett házijegyzetek készítésével a tananyaggal való ellátás terén. Az elmúlt tanévben 36 ilyen jegyzet ké­szült, amelyek a hallgatók véleménye szerint nagyban meg­- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom