József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
- lí -9 alkalommal mutatta be. /Ebből 3 Budapesten volt, 3 alkalommal a szerző is megjelent az előadáson/, A Radnóti Emlókmüsort négyszer mutatták be. Az előadásokon az országos és helyi sajtóban nyolc kritika,, illetve beszámoló jelent meg, mindegyik dicsérő hangú. A szegedi fesztiválon a zsűri 40 együttes játéka közül a JATE színjátszóinak produkcióját arany-oklevéllel tüntette ki és a Legjobb együttes - produkció és a Legjobb rendezés diját adományozta az Egyetemi Színpadnak, illetve rendezőjének; a Radnóti műsort Ezüst-oklevéllel jutalmazta; a versmondók egy ezüst és két bronzdijat szereztek. Az egyetemi énekkar, a Keszthelyen tartott énekkari és zenei fesztiválon vett részt és ott a vegyes kar ezüst, a női kar bronzérmet kapott. Ez annál inkább figyelemre méltó,mert 8 év óta először vett részt egyetemünk énekkara országos minősítő versenyen. A népitánccsoport az Egerben tartott felsőfokú intézmények országos folklór fesztiválján kapott jutalmat. A fesztiválokon elért sikerek mellett legalább ennyire fontosnak tartjuk azt, hogy a különböző és nagy számú kulturális rendezvények majd minden esetben zsúfolt ház előtt kerültek az Aulában, vagy az Auditórium Maximumban lebonyolításra. Az objektiv körülményekhez képest megfelelően érvényre jut a KISZ Klub tevékenysége. Örvendetes az, hogy egyes kollégiumokban saját kulturális ismeretterjesztő programot szerveztek /Móra Kollégium/. Jelentősen megnövekedett a tanév során a színházba járó hallgatók száma. Feltétlenül említést kell tennünk arról, hogy a JATE hallgatóinak művelődési szokásairól reprezentatív felmérés készült/Szentirmai László könyvtáros és Vágvölgyi András adjunktus munkája/ és e szerint hallgatóink kulturális igényessége, olvasottsága, szabad idő felhasználása általában igen jónak mondható. Amennyire megfelelőnek mondható a kép a kulturális tevékenységet illetően, annyira komoly problémát jelent hallgatóink sportolási lehetőségeinek biztosítása. Az objektiv