József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
feltételek hiánya egyenesen szembeötlő egyetemünkön. Sajnos évek óta képtelenek vagyunk mind a mennyiségi, mind a minőségi sportolás vonatkozásában emlitésre méltó előrelépést tenni. Nézetünk szerint erre mindaddig nem is kerülhet sor, amig az anyagi ellátottság mértékében nem lesz számottevő javulás. Végezetül szervezeti szempontból megemlítjük, hogy a kulturális tevékenység irányítása a kulturális bizottság feladata, amelyben az egyetem és kari vezetés képviselői, a párt VB és a KISZ VB képviselői »valamint a művészeti csoportok küldöttei vesznek részt. 3. Az MSZMP tudománypolitikai és ifjúságpolitikai határozataiból aaodó feladatok a helyzet értékelése alapján. Egyetemünk oktatói a tudománypolitikai irányelvekben foglaltakat nagy örömmel fogadták, mert a legfelsőbb fórum részéről kerültek megfelelő rendezésre olyan, az egyetemek által régóta hangoztatott kérdések, amelyek az egyetem élete szempontjából rendkivül fontosak. Csak a leglényegesebbeket emlitve: a tudománypolitikai irányelvek polgárjogot adtak az egyetemeken folyó kutatómunka fontosságának mind népgazdasági, mind az egyetemi oktatómunka szempontjából. Az irányelvekből adódó feladatok tárgyalása során különösen nagy várakozással néztek oktatóink ama határozat megvalósitása elé, amely az egyetemen folyó kutatómunka nagyobb támogatását hangsúlyozza. Az irányelvekből adódó feladatok, a Csongrád megyei és Szeged városi Pártbizottság felkérésére, egyetemünk oktatóinak tevékeny közreműködésével összefoglalásra kerültek, megfelelő határozatok rögzítésével /anyag mellékelve/. Ebben az öszszefoglalásban részletesen elemzésre került az egyetemen müveit egyes tudományszakok helyzete, a tudományos eredményeknek a gyakorlati életben való hasznositéa területén szerzett tapasztalatok, az egyes tudományágak fejlesztésével kapcsolatos célkitűzések, összhangban a helyi és országos elképzelésekkel és adottságokkal, továbbá az egyes szaktudományok közötti e- 15 -