József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

visszafejlődött* Mint államvizsga elnök tapasztalta, hogy a Tilsgft elvileg nyilvánosak« gyakorlatilag még sem azok* Véleménye szerint ez a gyakorlat egészségtelen* A doktori szigorlatok pl* teljes titoktartás mellett zajla­nak le* Ez sem helyes* Székét a megjegyzéseket mint az Egyetemi Tanács egyik tagja tette meg* Elnök megjfcöszöni a referátum elkészítését a Természettudományi ős az Állam- és Jogtudományi Kar dékánjainak* Dr*Szőkefalvl-Na.o' Béla szóváteszi, hogy ez oktatási rektorhelyettes aláírásával érkezett a Dékáni Hivatalhoz egy olyaa átirat, mely az előadá­sok befejezését december 22-ben állapítja meg* Ez ellentmond a karon kiirt rendelkezésnek, de ellentmond a miniszteri rendeletnek is* A miniszteri ren­delet szerint az előadások befejezése december 23-a* Véleménye szerint egy­részt nőm helyes félévzárás előtt pár nappal azon vitázni, hogy mely napon záruljon a félév, másrészt demoralizáló hatása is van a hallgató felé* A Természettudományi Karon az előadások befejezése december 23*-ával lett ki­írva, ugyanakkor a másik két karon 22*-ével* Dr.Wlttraan Tibor oktatási rektorholyettes e megjegyzésre válaszolva bejelenti, hogy tévedésen alapult a két különböző dátum közlése, aminek el­követésétől a jövőben óvakodni fognak* Elnök miután az Egyetemi Tanács elé indítvány non érkezett, a Tanács tagjainak megköszöni az Ülésen való részvételt és eredményekben gazdag, boldog uj évet kíván az Egyetemi Tanács tagjainak és egyetemünk összes dol­gosóinak, majd az illést bezárja* K*m*f* 441-9-Dr*Szabó Zoltán s*k* rektor Dr*Papp Zoltán s*k* rektori titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom