József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

'I ft •7» kedésüket megfelelő munkahelyeken biztosítani* Foglalkozva a 48«ponttal, meg­jegyzése az, nogy botoráé, ok 6e egyéb rendkívüli okok miatt elmaradt labora­tóriumi gyakorlatok elvégzését a jelenlei zsúfoltság miatt csak akkor lehat­na biztosítani a hallgatók számára, ha a kővetkező fálóvben olyan tipusu gya­korlatokat végeznek, amelyek mellett az elázó félévben elmaradt gyakorlatokat iz pótolhatnák* kínok helyesli az Állam- áe Jogtudouiny1 Kar dékánjának azon javaslatát, mely szerint erédmőnytélén vizsga esetén az indexbe az elégtelen szó Írassák be* A 77* pontra vonatkozó javaslatban az őzjogászok intézményes segítését látja. br.kQii.eaas hála az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja kifogásolt ponttal kapcsolatos konkrét példát hoz fel* Volt olyan hallgató, aki betegsége miatt óvkiha^yást kapott, majd miután kimerítette az összes kedvezményeket, törölni kellett a hallgatók sorából* Két-három év múlva folytatta tanulmányait, más­fél éven át tisztességesen tanult, vizsgáit pontosan tette le, de ismét beteg lett* AüdSbeteg volt/* Itt felmerült az a kérdés, törlendő-e végleg a hall­gatók sorából, vagy évkihagyást kapjon* Az adott esetből kifolyólag kénytele­nek voltak évkihagyást engedélyezni, bál' a jogszabály esak két évi évkihagyást engedélyez, káért e módosító javaslata arra vonatkozik, hogy olyan hallgató, aki Önhibáján ki vili, betegsége va(jy más ok miatt kénytelen tanulmányait megsza­kítani, bár igen jól szerepelt vizsgáinak letételénél, kaphat-e a továbbiak­ban évkihagyást* slaök véleménye szerint ezzel a lehetőséggel mindig élhetünk, azonban ha ezt jogszabályilag kodifikáljuk, okkor ezzel a lehetőséggel azok is élni fognak, akik est nem érdemlik meg* A Tortáé azé*- tudományi Kar által említett két év utáni elbocsátásra vonatkozó véleményem, ha nem képesek tanulmányaikat befejezni, akkor két év után a Kar kötelékéből úgy kell elbocsátani, hogy mint vegyésstechnikus tovább dolgosba, son* Az a vegyészhallgató, aki két éven át olyan eredményt ért el, melynek alapján bebizonyosodik, hogy nem tudja el­végezni a ve(jy észszakot, kapjon olyan bizonyítványt, mely vegyésztechnikusként elismeri* A túlzsúfoltság következtében külön gyakorlatokat tartani a 1 bora­­tóriumokban szinte lehetetlen, ezért a maga részéről is csatlakozik dr.Kárta elvtárs javuslatához, mely ennek a lehetiség csak akkor látja biztosítottnak, ha s következő félévben azonos tipusu gyakorlatok végzése a kötelező* említést tesz a Térnészettudoaínyi Kar dékánja által Ös seállitott elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom