József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1966-1967, Szeged

1967. április 26., IV. rendes ülés

kifogástalanul szerepelnek, mindannyian a kétéves szakosított tanfolyamokon. A közelmúltban került sor a jöv?ő tanévi jelentkezések előkészí­tésére és lebonyolitására. Megállapíthatjuk, hogy ez a múlt évi­nél sokkal szervezettebben történt a pártvezetőség, valamint a Nevelési Bizottság közös kezdeményezése nyomán. Összhangban a káderfejlesztési tervekkel, 5 oktató jelentkezett felsőfokú ta­nulásra. Valamennyien a kétéves filozófiai szakosító tanfolyamon kívánják továbbképezni .magúkat, ügy véljük, hog^ ez az ütem,va­lamint az eddigi tanulmányi eredmények kielégítŐek. Megállapítható, hogy a kétéves szakosító tanfolyamok /ás ezen belül is a filozófia/ gyakorolják a legnagyobb vonzást - bizo­nyára szakmai okokból is - oktatóinkra, ^emely oktatónk ugyan­ilyen magas szintű esztétikai tanfolyamra vár. Több oktató rend­szeres egyéni tanulás formájában tudományos és oktatói felada­taihoz kapcsolódva folytat beható tanulmányokat a marxizmus-le­­ninizmus meghatározott témaköreiben. Az évfolyamfelelőaök munkája a Karunkon két éve működő évfolyamfelelősi hálózat e tanévben végzett munkája eléggé színes képet mutat. A nagy jelentőségű feladatok, a felhalmozódott tapasztalatok, az évfolyamfelelosök és hallgatóik között kialakult jó viszony, valamint egyéb ténye­zők hatására a megbízott oktatók egyre rendszeresebben végzik munkájukat és ennek hatására is észrevehetően javult több K'Sz alaps?ervezet aktivitása. A- évfolyamfelelosök a dékáni vezetés és a Nevelési Bizottság képviselőinek jelenléte mellett szeptember folyamán tartottak hosszabb munkaértekezletet ás az Mob Kp kari vezetőségeegyik tagjának részvételével rövid megbeszélést április elején. Az e elején tartott értekezlet jelenlévői azt az elgondolást alaki tották ki, hogy az évfolyamfelelŐBök feladatainak saámát nem_ szabad növelni, viszont annál nagyobb szükség van munkájuk mi*-" nőségi javítására. A második megbeszélésen a-IX. kongresszus anyagának feldolgozásával és a KÍSz vezetőségek újraválasztásá­val kapcsolatos kérdésekről esett szó. Az évfblyamfelelősi munka minőségi javításának Követelménye hány alapvető feltétel biztosítását követelte meg. Az elmúlt tanév végi értékelés során kiderült, hogy az évfolyamfelelősi hálózat csak formális vonatkozásban teljes: egyik-másik oktató még a hallgatókkal való kapcsolat felvételéig sem jutott el, vagy hu azpn már túl is van, tevékenysége akkor sem haladja meg a legszükségesebb adminisztratív teendők elvégzését. Bz részben annak következménye, ho°y némely esetben olyan alapszervezethez került az évfolyamfelelős, amelynek hallgatóit soha nem tanítot­ta, sőt feltehetően nem is fog a /III/B, 111,0, XV/C/. Máskör a kapcsolat ilyen előzménye nem hiányzott, a két fél passzivitása miatt mégis csak hosszú idő raulva indult meg a közös munka. St.sz. 3727« Készült; 4o pld-ban. Bng. Biró János kari titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom