József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. február 6., II. rendes ülés
-14-\ amelynek bukása után az apát börtön és internálás súlytóttá, az egyik nagybácsi pedig a Szovjetunióba emigrált s máig Moszkvában él. Gazdapusztai Gyula a "kiváló tanulásért" jelvénnyel kitüntetett diák 195o júniusában tett érettségit a jóhirü makói gimnázium humán tagozatán jeles eredménnyel. Ugyanebben az esztendőben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol 195^-ig hallgatta az előadásokat és a Nemzeti Muzeum Régészeti Osztályán illetve a hódmezővásárhelyi Tornyai János múzeumban eltöltött gyakorlóév után 1955«júniusában vörös oklevéllel nyerte el a régész muzeológusi szakképesitést. 1958. őszéig a hódmezővásárhelyi muzeum régészeti osztályán dolgozott. 1950-től mindmáig párttagként felelősségteljes mozgalmi feladatokat ellátó és 1958-ban a Városi Pártbizottság fegyveres őrzésére is vállalkozó kommunistát az ellenforradalom ideiglenesen eltávolitóttá munkahelyéről; ám ez csak egészen jelentéktelen ideig tartó kizökkenést jelentett Gazdapusztai Gyula régészi munkásságában. 1958. szeptember és 1962.május között Gazdapusztai Gyula a Szovjetunióban volt aspiráns. Hoszszabb tanulmányutakon autopszia utján ismerkedett meg a Kukazus vidékének és a Kaukazistól a Középduna-medencéig húzódó terület sok részének régészeti leletanyagával s az Északkaukazusban archeológia! expediciónis részt vett, illetőleg 1961-ben egy ilyen expedíciót vezetett. Leningrádban tette le kandidátusi vizsgáit kitűnő eredménnvel és ugyanott készítette el disszertációját M;l.Artamonov professzornál az Állami Ermitázs igazgatójának az irányításával. "Az Északkaukázus kapcsolatai Előázsiával és Közép-Európával a bronzkorból a vaskorba való átmenet idején" elmen. Értekezését aztán a leningrádi állami Zsdanov Egyetem Történettudományi Karán védte meg s egyhangúan megítélt kandidátusi fokozatot a Budapesti Tudományos Minősítő Bizottság honosította. Leningrádból hazatérve előbb a Debreceni Déri Muzeum tudományos főmunkatársaként értékesítette a Szovjetunióban jelentősen bővült régészeti szaktudását. Majd Karunkra került, mint megbízott egyetemi docens s az ókori Történeti és Régészeti Tanszék vezetője. Most az ugyanezen a tanszéken meghirdetett docensi állásra nyújtotta be pályázatát az 1962.dec. 1-én közzétett pályázati felhívás nyomán, hogy a jövőben munkáját ne ideiglenes« megbízás, hanem végleges kinevezés alapján láthassa el. Gazdapusztai Gyula tudományos ^unkáinak listája 15 nyomtatásban közzé tett tanulmányt és recenziót tartalmaz az 1955-1962 évekből. Egy tanulmánya és egy könyvismertetése pedig kéziratos formában várja a publikálást. E munkák alapján Ítélve Gazdapusztai Gyula szakértő és gyakorlott ásatásvezetőnek lát