Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1960-1961, Szeged
1960. szeptember 28., I. rendes ülés
£3 Hozzászólás ! f J a szegedi Bölcsészettudományi Kar fő feladatairól szóló dékáni referátumhoz I960 szeptember 28-án. Tisztelt Értekezlet! Ahhoz a meglehetősen sötét képhez, melyet a Germán Tanszék előttem felszólaló óktatói festettek az egyetemi modern nyelvi és irodalmi oktatás, közelebbről a német nyelv- és irodalomoktatás helyzetéről, nem igen van mit hozzátennem. Ez az álláspont a tanszék értekezletein folyó megbeszéléseken alakult ki. Én most arról szeretnék beszélni, hogy tanszékünk, látva a nehézségeket, megpróbált már eddig is segiteni a dolgon. Nem találtuk meg az általános orvosságot, de megkíséreltünk a legnagyobb nehézségen, a hallgatók nyelvi előképzettségének elégtelenségén segiteni. Az Oktatásügyi Minisztérium jóváhagyásával már az előző tanév második felében kisérleti tantervet dolgoztunk ki az I. évfolyam számára. E kisérleti tanterv alapján kezdtük el két héttel ezelőtt a munkát. A kisérlet lényege a következő: Lényegesen felemeltük a nyelvi^áSíi^at^áílli^S^’ az I. évfolyamon jelenleg heti 5 óra nyelv- ill. beszédgyakorlat van. Ezen kivül az irodalmi szemináriumot is a közvetlen nyelvi képzéshez kapcsoltuk, oly módon, hogy a hallgatók az I. félévben a szemináriumi órákon feldolgozzák Schiller "Wilhelm Teli" c. drámáját, alaposan megismerkedve* a darab szókincsével. Ebből és a számukra még kijelölt két másik Schiller drámából /Kabale und Liebe, Don Carlos/ kell a félév végén bess ámolniuk német nyelven, az irodalomtörténetet az I. félévben magyarul adjuk elő. A II. félévben a tanterv nagyjából hasonló, azzal a megkülönböztetéssel, hogy az irodalomtörténeti előadás már német nyelven folyik. Hogy a hallgatók óríaszáma ne legyen a megengedettnél magasabb, az ny elvészeti szemináriumi munka ebben az évben elmarad s azt csak majd a II. év folyamán kezdik meg. Tapasztalatokról persze még nem beszélhetünk, de úgy gondoljuk,hogy ez a forma eredményesebb lesz a hallgatók nyelvi készségének emelésére. A következő probléma, amelyhez hozzá szeretnék szólni, a tanárképzés és a tudósképzés viszonya. Véleményem szerint az a terület, amelyből a tudományos utánpótlás kikerülhet, rendkivül szűk volt eddig is, hiszen a egyi-zakositott hallgatókból került ki, akilo'pedig csak az összlétszám öt százalékát tehetik ki. Amellett az a veszély is fennállt, hogy ha a harmadik éven egyszakositott hajtogató később mégsem bizonyult alkalmasnak' tudományos munkára, egy szakos maradt és oktató munkája is csökkentebb értékűvé vált. Most, amikor a refurmtervek - nagyon helyesen - a tanárképzést az eddiginél fokozottabb mértékben előtérbe helye
