Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)
Nagyné Batári Zsuzsanna: Hátországi húsvét az első világháborúban sajtószemelvények tükrében
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK IV. HÁTORSZÁGI HÜSVÉT I. PÁRHUZAM A HÁBORÚ ÉS A VALLÁS KÖZÖTT A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus kereszthalálát követő feltámadásának örömhírét hirdeti. Megelőzi a negyvennapos böjti időszak, amely a húshagyókedd után, hamvazószerdán kezdődik. Legfontosabb része a nagyhét, amely nagyszombattal végződik, és a lelki, illetve testi megtisztulás csúcspontja. Ezen belül is kiemelkedik nagypéntek, amely szigorú böjti nap a római katolikusoknál, de a protestánsok sem ettek ezen a napon húst. A húsvéti ételszentelés után volt szokás a húsvéti ételek elfogyasztása, ezek közül ki kell emelni a sonkát, kalácsot, tojást és a bort. Húsvéthétfő legismertebb szokása a locsolkodás, amiért festett tojás jár.11 Az ünnep ezen összetevői azok, amelyek megjelennek az első világháborús húsvétok vonatkozásában is. A legszembeszökőbb a húsvéti cikkek kapcsán, hogy több esetben vonnak párhuzamot a krisztusi szenvedés és a háború borzalmai között, ahogy a következő részlet tudósít 1915-ből: „Most a húsvétot, a feltámadást ünnepeljük, a Megváltó szenvedésének, halálának emlékezete után. Szenvedés, halál, feltámadás? Nem ez-e a háború? A szenvedések egész tengere, a halálnak kegyetlen tobzódása, a feltámadásnak, a győzelmes békének reménye. És volt-e valaha böjt a világon, melynek komolyságát több szenvedés, bőségesebb könyhullatás, mélységesebb fájdalom szentelte meg, mint a mai nappal véget ért böjti időszakot?”12 Hasonló szöveg jelent meg az Egri Újságban is egy évvel később, 1916-ban: „Vérzik az egész világ teste, Krisztus töviskoszoruja az emberiség homloka köré tapad, vérünk hullásától piros a föld a nagy tüzek lángjaitól piros az ég, hűtlenek lettünk a Krisztusi Szeretethez, oh, milyen nehéz kálváriajárással kell bűnhődni e bűnért, és a Pilátusok, akik a Szeretetet áldozatul vetették a gyűlölet pokoli tüzének, még nem bűnhődnek, még harsog a szavuk a piacokon, ahol felgyújtották a nyugalom tiszta, szent hajlékait. A béke a szeretet szimbólumai, a templomi harangok is mennek a testvérek után, akik magyar hitüknél teszik közel két év óta a legnehezebb próbát.”13 Idézhető az Esztergom és Vidéke című lap is a következő évből, 1917-ből: „A harctéri tojások ma is csak vészesen visító gránátok, veszedelmesen üvöltő srapnelek és kegyetlenül romboló bombák. Parázspiros a héjuk, de gyilkos 11 Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok, ünnepi szokások. In: Dömötör Tekla (főszerk.)-Hoppál Mihály (szerk.): Magyar Néprajz. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest, 1990.149-169. 12 Balatonvidék, 19. évfolyam 14. szám 1915. április 4.1. Itt szeretném jelezni, hogy a cikkek nyelvezetét nem javítottam át a mai magyar helyesírás szabályai szerint, hanem az eredeti megfogalmazásban és írásmóddal közlöm azokat. 13 Egri Újság, 23. évfolyam 118. szám 1916. április 27. 118. szám 1.
