S. Nagy Anikó - Spekál József: Fürdőélet a Nagy Háborúban (Budapest, 2019)
Első helyen: könnyes szemmel
в.■ Első helyen: Könnyes szemmel HNagy Háború talán legszívszorongatóbb jelensége az amputáció volt. Halogatása sok esetben halálos kimenetelű következményekkel járt. A hadisebészek az élet megmentésére törekedtek amputáció árán is. A sérült katona bátorítást talált az imakönyvben: „Le kell vágni talán kezedet, vagy a lábodat? Mit félsz? Habozhatsz-é még egy pillanatig is? Jó királyunk atyai szíve ingyen juttat ilyen műtagokat szegény katonáinak. Indulj a műtétnek bátran, Istenbe vetett bizalommal,”1 A rokkantak eleinte virágokkal és zászlókkal feldíszített vonatokon érkeztek haza a frontról. Előkelő személyiségek ünnepélyes fogadásában részesültek, kávéval, cigarettával kínálták őket. Később a háborús lelkesedés lángjának halványulásával maradt a könny és a társadalomba való visszaillesztés nehéz feladata. A harctéren amputáltak nagy része művégtag csatlakoztatására és fájdalommentes viselésére alkalmatlan állapotban került haza. A csonkot utókezeléssel, javító műtéttel, vagy a művégtagot a csonknál magasabban fekvő, illetve más testrészhez illesztett bonyolult szerkezettel tették használhatóvá. A békeszükségletet ellátó magánipar bevonultatott szakemberek és műszaki felkészültség hiányában nem volt képes a választékában és mennyiségében mindinkább növekvő művégtag és egyéb testrészpótló protézis igények kielégítésére. Az állami szintű gyártás megszervezésével megbízott Dr. Dollinger Gyula hírneves sebészprofesszor (1915 decemberétől cs. és kir. vezértörzsorvos) vezetésével az első lábprotézisek Budapesten a Révész utcai utókezelő intézetben 1915. március 25-től készültek szerény körülmények között. A műhelyt a minőségi tömeggyártásra alkalmas, korszerű fém- és bőrmegmunkáló gépekkel jól felszerelt Felső Ipariskola Thököly úti épületébe helyezték át. Később újak bevonásával bővült a gyártókapacitás, mint például Pozsonyban a Dr. Bakay Lajos egyetemi tanár vezetésével 1915 júliusában megnyitott 1000 fős utókezelő és rokkantképző intézetben. Mesterséges testrészeket gyártottak az aradi, debreceni, kassai, kolozsvári és a sátoraljaújhelyi állami műhelyekben is. Dollinger professzor munkára használható saját szerkesztésű protézisei kiválóan beváltak. A magyar művégtaggyártás és a rokkantügy szervezete nemzetközi elismerést váltott ki, a hadviselő felek között az első helyre került. Az amputált katona csonkjáról először gipszmintát vettek, ehhez alakították a fém, bőr és fa elemekből készült művégtag pontosan illeszkedő felületét és szerkezetét. A csonkokra vastag pamuttrikót húztak, erre helyezték a béleletlen művégtagot. A rokkantak egy munka és egy kozmetikai protézist kaptak térítésmentesen. A gipszminta elkészítése után a bénult katonákon a ter-1 Hadi kórházban. Imák és elmélkedések református katonák számára. (Összeállította Csikesz Sándor cs. és kir, tábori lelkész) Debrecen, 1915.
