Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
DOHÁNYGYÁRAK 61 hogy az egyik legfőbb bizalmi állást betöltő motozónő is a csempészek közé tartozott. A rövid életű gyár nem a dohányról vált híressé: épületéből hazánk egyik nemzeti kisebbségének lett meghatározó helye. 1946-tól polgárháború dúlt Görögországban, ahonnan az első menekülteket szállító vonat 1948 áprilisában érkezett Magyarországra 840 gyermekkel és anyával. A menekültek többségét vidéken helyezték el, Budapesten pedig az éppen bezárt dohánygyár épületét jelölték ki számukra, ami így a görögök központjává vált, itt tartották nemzeti ünnepeiket, még iskolájuk is volt. Nem csak a menekültlét miatt nem lehetett idillinek nevezni az itteni életet. A családok az egykori gyártási termekből kapkodva kialakított 6-12 négyzetméteres, komfort nélküli szobákban zsúfolódtak össze. Nagyjából 25 családra jutott egy fürdőszoba és egy konyha, és ez ma sincs másképp. De az egykori gyárépület legalább megmaradt, még ha átépített és kissé leromlott állapotban is. Mindösszesen Az idők során ellentétes vélemények születtek a Jövedék termékeivel kapcsolatban. A fogyasztók részéről sok panasz is érkezett rájuk, az ilyen gondolatoknak általában a Népszava hasábjai adtak helyt. Ezek közül sok nyilván jogos volt, hiszen az I. világháború alatt és után az anyaghiány mindenképp ártott a minőségnek, és a kézzel történő gyártás is okozhatott egyenlőtlenségeket az egyes gyárak azonos márkái közt. A húszas évekre viszont már egyre nagyobb arányú lett a gépesítés, aminek ki kellett volna zárnia az ilyen hibákat. Bár a készülő gyártmányokat az üzemekben folyamatosan ellenőrizték, a legnagyobb gondosság és odafigyelés ellenére is fizikai képtelenség lett volna a naponta termelt hatmillió szál cigarettát egyesével átnézni, hogy ne legyen köztük se túl laza, se túl kemény töltésű. A Jövedék folyamatosan biztosította a dohányosokat a még fokozottabb odafigyeléséről, és bár nem kételkedtek a fogyasztók esetleges negatív véleményeinek valóságalapjában, azért azt megjegyezték, hogy gyártmányaik jó minőségét az is igazolja, hogy folyamatos és jelentős az export Olasz- és Spanyolországba, Hollandiába, sőt Japán, Kína és Amerika felé is. A legtöbb panasz természetesen a gyártmányok árával volt kapcsolatos, ezért például a hamar nagy kedveltségre szert tett, és tömegtermékké vált Levente cigaretta árát 1929-ben csomagonként 50-ről 40 fillérre szállították le. 1930-ban, a Népszavában megjelent egy kis összefoglaló a Dohányjövedékről, miszerint a dohánytermesztés évente tízezer családnak (30-40 ezer embernek) nyújt megélhetést. A beváltókban 1800 fő dolgozik állandó jelleggel, viszont létszámuk a beváltás időszakában kiegészül még 5200 alkalmi munkással. A gyárakban foglalkoztatnak 5300 nőt és 1400 férfit, a készgyártmányok eladásában pedig további 13 000 család vesz részt. Annak ellenére, hogy az egyes dohánygyártmányok bevezetéséről vagy megszűnéséről számtalan hivatalos közlemény és újsághír is beszámolt, ezek a források sok esetben egymásnak és a gyári kimutatásoknak is ellentmondó adatokat, időpontokat tartalmaznak. A legtöbb ilyen pontatlanság valószínűleg abból adódhatott, hogy például kiszivárgott egy új márka bevezetésének terve, amit a friss hírekre mindig éhes újságok azonnal megírtak, azonban a várt esemény elmaradt. Egy-egy új márka megjelenése ugyanis nem egyik pillanatról a másikra történt. Gyártásának megkezdésétől több hónap is eltelhetett, mire kellő nagyságú raktárkészletet halmoztak fel, és csak akkor kezdték meg az új termék bevezetését, amikor már megfelelően el tudták látni vele a trafikokat. Szivarok esetében akár egy évig is tarthatott a szárítási idő, mielőtt a dohánytorpedók a fogyasztókhoz kerülhettek. Egyes márkák megszüntetését szinte gyászhírként tálalták az újságok, élve a lehetőséggel, hogy szidalmazhatják a Dohányjövedéket, amiért az nem törődik a fogyasztók igényeivel. Lehet, hogy éppen az ilyen cikkek által keltett közfelháborodás vezetett oda, hogy a beharangozott megszüntetés végül elmaradt, és a Jövedék figyelembe vette a tiltakozó bagósokat. Elég érthetetlen döntés lett volna például az egyik legolcsóbb, és így legnépszerűbb Hunnia, később pedig a Levente márka megszüntetése - holott ezekről is hírt adtak a napilapok, de hiába, mert egyik sem szűnt meg. Hosszú évek gyűjtő- és kutatómunkája nyomán ilyen, néha megtévesztő források ellenére is nagyjából beazonosítható, hogy egy-egy dohánymárka vagy annak egy bizonyos variánsa mettől meddig létezett. Ebben sokat segít a csomagokon feltüntetett ár is: 1900 előtt forint és krajczár (frt./kr.), 1900-1927 között korona és fillér (K/filh), 1927-1946 között pengő és fillér (P/fill.). Az árak akár éveken át is változatlanok voltak. így az árjegyzékekben szereplő árat összevetve a csomagoláson feltüntetettel, egészen pontosan tudható, hogy egy dohánytermék mikor készült. Elmondható, hogy az 1820-as évektől 1945-ig - az évtizedeken át jelenlévő, stabil márkák különféle változatait is számítva - közel 2800 különböző külalakú és csomagolási egységű dohánytermék volt forgalomban Magyarországon! Tekintélyes mennyiségű külföldi áru is jelen volt a hazai trafikokban, de az arányokat tekintve egy adott időben természetesen mindig a hazaiak voltak többségben. A kül- és belföldieket is összesítve, 125 év alatt kapható volt legalább 852 féle cigaretta, 912 féle szivar, 505 féle cigaretta- és pipadohány, 132 féle burnót és 37t féle cigarettapapír és hüvely. Lássuk, melyek voltak ezek! T 1
