Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
60 dohánygyárak Budapest-Kőbánya 1922—1949 — Kőbányai út 22IB A Kőbányai át és a Könyves Kálmán körút kereszteződése még ma is ipari benyomást kelt. Sivár, sokemeletes tömbház áll az egyik sarkon: az egykori Kőbányai Dohánygyár. Csupán 28 évig működött, és a háború után négy évvel be is zárták. Épületeinek egy részét lebontották, más részeit erősen átépítették. Az első világháború végére hatalmas dohányáru-hiány lett az országban, ráadásul a trianoni szerződés miatt Magyarország dohánygyárainak többségét elveszítette. A helyzet rendezésére egy új üzem létrehozását határozták el, és hamarosan meg is kezdték a munkálatokat Hugel Albert, miniszteri tanácsos tervei szerint, aki a Dohányjövedék gyártási osztályának vezetője volt. A Kőbányai úti - már meglévő - dohányraktár épületét először is kiürítették, az ott tárolt nyersanyagot szétosztották a fővárosi gyárak között, így megkezdődhetett az átalakítás, amelyen száznegyven munkás dolgozott folyamatosan. Nem csak az épület belsejét alakították át, de külsejét is rendbe hozták. A leendő munkások szociális igényeit is figyelembe vették, így még orvosi rendelőt is létrehoztak az üzemen belül. A gyár felszerelése már a legújabb követelményeknek megfelelően készült, Angliából és Németországból érkeztek a szükséges berendezések. A százhúsz gép mellé csupán hatszáz munkásra volt szükség, akik a gépeket kezelték. Negyven töltőgép állt munkába, amelyek önállóan végezték a cigarettagyártást, naponta 60-80 ezer hüvelyt voltak képesek megtölteni dohánnyal. Emellett a hüvelyek is a helyszínen készültek huszonöt gépen, továbbá több vágó- és csomagológép is segítette a munkát. A havi 60 millió cigarettán kívül még 25 000 kg különféle török dohányt is készítettek itt. Már az építkezés ideje alatt bekészítve állt a raktárban 9500 bála külföldi és 4000 bála belföldi dohány. A működés megkezdéséhez ez a mennyiség és a raktárépület átalakítása is elegendő volt, a későbbiekben az épület másik szárnyát, ami akkor még a posta járműtelepe volt, szintén a gyárhoz csatolták. Megnyitásakor a kőbányai a főváros negyedik dohánygyára lett, a megmaradt kilenc vidéki gyár mellett, berendezésére és termelőképességére nézve viszont a legnagyobb. Első igazgatója Werner Samu lett, aki korábban a fiumei és szentgotthárdi gyárat is vezette. 1922 márciusában már húszezer doboz 100 grammos Kir és Pursicsan márkájú dohányt, ötszázezer csomag 25 grammos Középfinom Török és Finom Hercegovinái dohányt, valamint összesen 15 millió Memphis, Nilus, Király, Hölgy, Hercegovinái és Princesas cigarettát készítettek, így áprilisra a gyár már fedezte a szükségleteket és megszűnt a világháború miatti korábbi áruhiány. Sőt, az időközben felszabadult és újraindított pécsi üzem termelésével együtt ismét lehetőség nyílt a magyar dohányáruk exportjára is. 1930-ban nagy mennyiségű dohányáru hiányára lettek figyelmesek a gyárban. A munkások nem csempészhették ki, hiszen - a régi módszer szerint - távozáskor megmotozták őket, és csomagjaikat is ellenőrizték. Hivatalos vizsgálat indult, mely során a nyomozók ott találták az első problémát, hogy a belső ellenőrzés során a tisztviselők közt nem is gyanították a tetteseket, „hiszen mind érettségizett, intelligens ember”, akikről ilyesmi nem is feltételezhető. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy jól öltözött fiatalemberek kerestek fel trafikokat, és a beszerzési árnál jóval olcsóbban kínáltak eladásra dohányárut. Ezen a nyomon indultak a detektívek, majd a személyleírások alapján hamarosan gyanúba került tisztviselőket elkezdték megfigyelni. Természetesen a sejtés beigazolódott, és kiderült, hogy kivétel nélkül vezető tisztviselők álltak a lopások mögött, akik aktatáskáikban nap nap után hordták ki a cigarettákat. Közel 30 000 pengő értékű árut csempésztek ki ily módon. Őket hivatali sikkasztás és lopás vádjával letartóztatták. Az is kiderült, A már bezárt gyárépület 1966-ban (Fortepan, Nr. 69 349)