Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
58 Dohánygyárak mészetesen nem követték a munkásfizetések. Szintén a Budapesti Hírlap írja 1922. június 18-án, hogy „a lágymányosi dohánygyár munkásai a gyárigazgatóságtól heti fizetésük százszázalékosfelemelését kérték. A munkásnó'k háromszáz, a férfiak négyszáz koronát keresnek hetenkint. A munkások tegnap reggel beszüntették a munkát és kijelentették, hogy csakis követelésük teljesítése esetén kezdik meg újra az üzemet. A dohányjövedéki igazgatóság a sztrájk megszüntetésére hívta fól a munkásokat s megígérte követelésük méltányos elintézését. A munkások a sztrájkot ma reggel ez ígéret ellenére is folytatták, mire a dohányjövedéki igazgatóság intézkedésére ezerhétszáz munkást kizártak a gyárból.” Az ilyen esetek ellenére is folyamatos volt a fejlődés, és 1930-ban, az üzemen belül alakult meg a Nikotex Rt., melynek feladata az egészségre kevésbé káros dohánytermékek kikísérletezése volt. Rövid időn belül hatalmas sikere lett az új gyártmányoknak. A jó és rossz időszakok a gyár életében is folyamatosan váltakoztak. 1937. június 15-én „kedden éjszaka 12 óra tájban eddig meg nem állapított okból veszedelmes tűz támadt a Budafoki út 59. szám alatt lévő dohánygyár egyik elsőemeleti raktárában, ahol a dohánylevélkötegeket tartják. Mire kivonult az I, IV, IX. kerületi és a központi tüzörség, addigra az egész raktár lángokban állott. A tűzoltóknak megfeszített munkával fél óra alatt sikerült a tüzet eloltani. A kár nagyságát még nem tudták megállapítani. A tűz okát a szerdai tűzvizsgálaton igyekeznek kideríteni”- számolt be a Népszava. A termelés területén elért egyre nagyobb sikerek kellős közepébe csapott bele a második világháború, mely a gyártást is teljesen átalakította. Elsősorban a hadsereg igényeit kellett kiszolgálni, így sorra szűntek meg a luxus-kategóriás márkák. Mivel a finom, külföldi dohányok szinte beszerezhetetlenné váltak, a nyersanyaghiány is közrejátszott abban, Szivarsodrás — Vasárnapi Újság, ipn. július 30. hogy 1944—1945-re már csak olcsó, kommersz termékek készültek. A háború utáni újjászervezéssel - jövedéki helyett - már nemzeti vállalati formában működött tovább a gyár, igazgatója az elvitathatatlan szakértelmű, varrónő végzettségű Mező Imréné lett. Nála rátermettebb embert keresve sem találtak volna. Meg is érdemelte ezt a kiemelt posztot, hiszen munkáscsaládba született 1909-ben, és már 1930 óta párttag volt, ráadásul „szakirányú” végzettségét a Vörös Akadémián szerezte... Mindenesetre a nép leánya, ez az ízig-vérig munkásnő kiemelkedett az elnyomásból, és 1948- tól nyugdíjazásáig vezette a lágymányosi gyárat. PÉCS 1912. április 12. óta máig üzemel - Dohány utca 2-6. Pécs és a dohány kapcsolata nagyon régre, egészen az 1750- es évekig nyúlik vissza, mert a Dél-Dunántúl dohánytermesztése már akkor is jelentős volt. Annak ellenére, hogy 1879-ben Tolnán, Faddon, Barcson és Szulokon is volt dohánybeváltó állomás, dohánygyár sokáig nem létesült a környéken, pedig az ország többi részén sorra nyíltak meg az új üzemek. (Bár a dohánygyártásnak volt múltja a dél-dunántúli területen: az állami monopólium előtt Pécsett működött a Stern-féle, Nagykanizsán a Spanier-féle, Szekszárdon pedig Piszter István szivargyára.) A pécsi sajtó - amely akkor még német nyelvű volt, mint a polgárság zöme is — már 1870-ben jelezte, hogy szükség volna egy dohánygyár létesítésére. „Ez azért is fontos lenne, mert a pécsi szénbányákban és más iparvállalatokban körülbelül 2000 férfimunkás áll alkalmazásban, akiknek feleségei és leányai lehetnének a dohánygyár munkásnői, ami által a termelési költségek nem emelkednének a normális magasság fölé.” (Fünfkirchner Zeitung, 1870.) Az idő telt, és sorra jöttek létre az újabb és újabb gyárak az ország területén. A pécsi küldöttségek egymást érték a kormánynál: 1895-ben, 1896-ban, 1900-ban és 1903-ban is kérték egy gyár Pécsre telepítését. Indokként hozták fel a Pécs környéki hegyek szőlőit teljesen elpusztító filoxérát, ami miatt sok ember veszítette el megélhetési forrását, és a városban bőségesen rendelkezésre álló női munkaerőt. További érvként állították, hogy a pécsi szénbányák miatt itt sokkal olcsóbb a tüzelőanyag, valamint hogy a környék dohánytermelő területeiről olcsóbban és könnyebben beszerezhető a nyersanyag. Kiemelték a város jó vasúti összeköttetését, és hozzátették, hogy a pécsi gyár Szlavóniát is elláthatná szívnivalóval, hiszen ott nincs dohánygyár. Hoszszú huzavona után végre 1906. január 13-án a 68015/1904. sz. rendelettel az 1904. XIV. te. alapján felállítandó új szivarka-
