Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
54 Dohánygyárak az időben Britanica, Cuba, Portorico és Trabucos nevezetű szivart, és igényesebb parafa-, aranyozott vagy szopókás végű cigarettákat készítettek. 1920-tól az üzem az önálló román királyi dohányjövedékhez (Regia Monopolurilor Tutunului) került. 1931-ben kezdték meg a tradicionális román márkák - Carpap, Магащй, Nationale - gyártását. 1932-ben végleg megszűnt a szivargyártás és átálltak a különféle típusú cigaretták és pipadohányok készítésére. A háború miatti leállás után 1945-ben indult újra a termelés, innentől a legolcsóbb, filter nélküli cigarettafajtákat készítették. Székelyföld egyetlen cigarettagyára 2010 elején hatalmas pénzügyi gondokkal küzdött, így átmenetileg leállították a gyártást. Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) átiratban írásban kérte a Piraeus Bank Romániától, hogy hajtsa végre a 2471460 Euró értékű banki biztosítékot, amellyel jótállt a cigarettagyár működéséért. Az ANAF egyúttal visszavonta a gyártási engedélyt, és lepecsételték a raktárakat, gépsorokat. Végül áprilisban a gyár visszakapta pénzügyi működési engedélyét és az alkalmazottak ismét munkába álltak. A leállásnak azonban komoly következményei voltak, a cég jelentős megrendelésektől esett el és leépítésekre is sor került, végül 2010-ben hosszas huzavona után végleg bezárták a 114 éves múltú gyárat. MUNKÁCS 1898-1946 — та: Мукачево, Ukrajna Munkácson 1898-ban kezdődött a dohánygyártás, eleinte még ideiglenes helyen. A Képviselőházi Irományok i90t-es XVII. kötete szerint „Munkácson már több mint 4 éve ideiglenes dohánygyár létezik és az ezen idő alatt szerzett tapasztalatok szerint Munkács városa egy nagyobb dohánygyár felállítására is alkalmas helynek mutatkozik. Minthogy pedig különösen a magyar dohánnyal gyártandó szivarkák előállítása fokozandó lenne és mert a munkácsi dohánygyárnál, munkáslakások felállítása esetén, a Munkácstól nagyobb távolságra eső községek munkásai is alkalmazhatóak lennének, a munkácsi végleges m. kir. dohánygyár sürgős felépítése nemcsak a jövedék érdekében állana, hanem az a felvidéki elszegényedett lakosság felsegélyezése iránt megindult mozgalom sikerét is elősegítené. Ezen dohánygyári telep felépítésére előirányoztatik 1.150.000 K.” A Heti Szemle 1902-ben bizakodón ír minderről: „A munkácsi dohánygyár négy évi működése által már megmutatta életképességét. Mint értesülünk, jelenleg e gyár kiépítése képezi a dohányjövedék legsürgősebb gondját s az erre szükséges fedezet egy része már a jövő évi költségvetésbe be lesz állítva. Tervszerint a gyártelep több év során fog kiépülni a Dubrován s jövő évben még csak egy nagyobbszerü raktár fog a telepen épülni, melyben egyelőre a szivarkagyártást kezdik meg, míg a szivarkészítés még egykét évig továbbra is a jelenlegi bérelt épületben fog folyni. A teljesen kiépült telep 1600 munkásra van tervezve, míg jelenleg a gyár csupán 260 munkást foglalkoztat.” 1907-1908 között, egy budapesti cég építette fel a végleges, modern épületegyüttest. Kezdetben csak t2 millió szál készült a Cuba, Portorico és más hagyományos rövid szivarokból. A munkáslétszám 1908 végére már háromszáz főre nőtt. Az első világháború után Magyarország ezt a gyárát is elveszítette, de a kárpátaljai dohánygyártás és -termelés tovább nőtt, elsősorban debreceni dohányt termesztettek, mert ez a fajta alkalmazkodott leginkább a térség viszonyaihoz. A szintén határainkon túlra került kassai gyárhoz hasonlóan Munkácson is negatív megkülönböztetés érte a magyar munkásokat, még azokat is, akik már hosszú évek óta az üzem dolgozói voltak. 1925-ben „illetőségi bizonyítványuk” újbóli benyújtását kérték tőlük. A városi jegyző sorra jelentette ki a régi okmányokról, hogy azok nem jók. A gyár 5-600 dolgozója közül legalább százan voltak, akik
