Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Dohánygyárak

Dohánygyárak 51

Fger M. kir. dohánygyár

A

jobbra, másik balra szaladt. A puttón fenekén elhelyezett tojások kigurultak és a kövezeten mind összetörtek. Maga az asszony pedig összevissza zúzódott. — A lányok óriási hahotával csoportosultak a szegény asszony köré és segítés helyett csúfolódással illették. Igazán minden jobb érzést felháborítanak ezek a dolgok, a melyek csaknem mindennap megismétlődnek. Ha az igazgatóság nem tud ezen segíteni, akkor itt volna az ideje, hogy a rendőrség avatkozzék bele az ilyen eljárásokba és ne maradjanak büntetlenül az ilyen gonosz tréfák ”. (Az Egri Dohánygyár krónikája, 1996.)

hz ebből az időből származó készletjelentések változásokról árulkodnak: a raktár ugyan tele volt, de a szivar már kezdett kimenni a divatból. A dohányáruk piacán a cigaretta lett az úr, így átszervezések kellettek ahhoz, hogy a gyár továbbra is hatékonyan működhessen. A szivarkészlet apasztása érdekében csökkentették a Cigarillos árát. A budapesti Központi Igazgatóság végül áldását adta a cigarettagyártás megkezdésére. Mivel ehhez gépeket nem kaptak, így kézzel készítették a cigarettákat, de egy darab elkészítése - kis túlzással — tovább tartott, mint amennyi idő az elszívásához kellett.

1936-ra napi 450 000 Levente és Dráma márkájú, kézi töltésű cigaretta hagyta el a gyárat. Összehasonlításként: ezt a mennyiséget akármelyik fővárosi gyárban két gép egy nap alatt könnyedén megtermelte. Ugyan gépesítették a dohány felvágását, a cigarettahüvely készítését, ragasztását, darabolását - egy gép napi hatvanezer hüvelyt készített -, de a cigaretta töltése továbbra is „egyiptomi módra”, azaz kézzel történt.

1938-ban a gyár már egyáltalán nem termelt szivart, viszont 95 millió cigaretta készült továbbra is kézi munkával, ami az országos termelés 3,7 %-át adta.

A II. világháború kitörése után hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, a munkaidőt a front cigarettaszükséglete szabta meg. A nyolc órás műszak normája 1500 db Levente volt

fejenként, vagyis percenként több mint három cigarettát kellett megtölteni kézi módszerrel! Ez egészen 1940-ig ment így, amikor végre öt gépet kapott az üzem. Naponta feldolgoztak 20 kg külföldi és 1730 kg belföldi dohányt, amelyből egymillió Levente cigaretta és százezer darab Vegyes Külföldi, illetve Faintos szivar készült — napi 38 000 pengő értékben.

A háború végén elkezdték helyreállítani a katonai parancsnokság irányítása alá került gyárat, és Vpirjod (Előre) elnevezésű cigarettát készítettek a szovjet hadsereg számára. 1945 nyarán új magyar cigaretta gyártását kezdték meg Béke elnevezéssel. Június 27-én a szovjetek átadták az üzemet a polgári termelésnek. 1946-ban ünnepelte a gyár(épület) fennállásának 50. évfordulóját, mely ünnepre külön alkalmi cigarettát is készítettek.

A későbbi évtizedekben kiemelt szerepet kapott az üzem a hazai gyárak között, de 2005-ben mégsem kerülte el a bezárást, annak ellenére sem, hogy a privatizáció után rengeteget költöttek különféle fejlesztésekre. Épületeinek egy részét lebontották, helyén ma az Agria Park nevezetű pláza üzemel. Az egykori raktárépületben szerencsére helyet kapott egy Dohánygyári Emléktár.

SZENTGOTTHÁRD 1894-1948 - Hunyadi utca 29.

Már az 1700-as évekből vannak feljegyzések, amelyek igazolják, hogy Szentgotthárd környékén jelentős mennyiségű dohányt termesztettek. 1781-ben Háromházán (ma Magyarlak része) özv. Tóth Kata jobbágy nyolc mázsát, 1789-ben Nagy-Gyarmaton Tóth Mihály és testvére, József négy mázsát, 1790-ben Csörötneken Sándor József másfél mázsát, Magyarlakon Mezei Józsefné három mázsát termelt. Mivel tehát már a 19. század végén is nagy múltja volt a környékbeli dohánytermelésnek, adta magát az ötlet, hogy a város-