Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
50 DOHÁNYGYÁRAK Budapest. (Óbuda.) Dohánygyár. — Tabak Fabrik. fontos szerepet vállalt, és legendásan humánus bánásmódja miatt kedvelt volt az itt dolgozók körében. A harmincas évekre az országos dohánytermékek több mint 40 százaléka készült a fővárosi gyárakban. Az óbudai is ekkor élte virágkorát: bolgár, görög és kis-ázsiai dohánylevelekből már havi 54 millió cigarettát és 7500 kilogramm csomagolt dohányt állítottak elő. Itt készült például a Mirjam, a Memphis és a Petőfi márka is. A gyártás már mechanikus volt, de az egyes cigaretták receptúrájának megfelelő dohányvágat összekeverése továbbra is a hatszázötven, nagyrészt női munkás feladata volt. A heti 20-30 pengőért egy dolgozónak napi hét-nyolc mázsa dohányt kellett emelgetnie, a keverés pedig egy kádban, ötféle dohányból, öt munkás segítségével történt. A cigarettatöltés természetesen már a gép dolga volt, és hatalmas mennyiség, 3000 doboz készült el óránként. A második világháborút követő decentralizálás következtében a kőbányai, az óbudai, és végül a lágymányosi gyár bezárásával végleg felszámolták a dohányipart a fővárosban. Budapesten mindössze a Fővárosi Dohánybeváltó Üzem és a Budapesti Dohányáruraktár maradt meg mementónak. A Flórián téri gyár ma átalakítva irodaépületként funkcionál az Árpád-híd felüljárójának árnyékában. Eger 1894—2005 — Törvényház utca 4. 1893. április 25-én az Eger című hetilap tudatja: ,Wekerle Sándor miniszterelnök, mint magyar királyi pénzügyminiszter, hiteles forrásból vett értesülések szerint legújabban ismét megígérte, hogy a jövő évi budget-ba egy Egerben felállítandó dohánygyár költségeit is okvetlenül fel fogja venni.” Ugyanez a lap júniusban már arról tudósít, hogy „az Egri Dohánygyár munkásnőinek összeírását a városi hatóság a múlt héten megkezdte. Az eddig jelentkezett munkásnők száma a 600-at haladja. Az összesítés még mindig folyamatban van, az illetők jelentkezhetnek a városi hatóságnál.” A Dohányjövedék igazgatósága 1894. január elején Graenzenstein Bélát, a pénzügyminisztérium államtitkárát küldte Egerbe, hogy a városi vezetőkkel a felépítendő gyár helyéről tárgyaljon. Megállapodtak, hogy a munkásnőket átmenetileg a helyi Korona Szállóban oktatják majd. Május 21-én debreceni és szegedi dohánylevelekkel meg is indult a szivargyártás a szálló termeiben. Ekkor még ideiglenes helyen, átmenetileg kihelyezett oktatókkal, kísérleti jelleggel készült a szivar Egerben. A szeptember 25-i Egri Híradó vezércikke adja hírül, hogy „a célszerűen beosztott és berendezett helyiségekben alig pár hónapnyi kezdés után több mint 120, jól beoktatott munkásleány és megfelelőférfimunkás sürgölődik...” 1894. december 11-én Rónai István jövedéki tiszt tudatta a város polgármesterével, hogy a szervezőmunkát elvégezte, és májustól decemberig 120 alkalmazott 250 mázsa dohányból kétmillió szivart készített. A következő évben a termelés már 5,2 millió darabra emelkedett. 1895. január 30-án a városi képviselőtestület megszavazta, hogy a felépítendő gyár részére szükséges területet a vásártér felső részén átengedi. A századfordulón napi 10 óra volt a gyári munkaidő, és a fizetett szabadság ismeretlen fogalom volt. Egy 1899-es kimutatás szerint 91 gyermek is dolgozott a gyárban, közülük kilencen 12 év alattiak. Az egyik munkásnő visszaemlékezésében elmondta, hogy 1898-ban szegődött el a gyárba, tizenkét évesen. A szivarosztályon két alakminta-dobozt kellett a székére tennie, hogy egyáltalán az asztalt felérje. A munkaidő reggel 6-kor kezdődött, aki késett, fordulhatott is vissza, aznap nem dolgozhatott - és így természetesen fizetséget sem kapott. Az asszonyok a házimunkát este és éjjel csinálták, mosni is akkor jártak ki az egri melegvízre, a „lötyögőre”. A gyár és a munkásai sokszor kivívták a városlakók ellenszenvét, egy ismeretlen eredetű újságcikk így ír „a dohánygyári munkáslányok rakonczátlankodásáról. A múltkoriban már felhívtuk erre a dohánygyári igazgatóság figyelmét de - mint az előbbi eset is mutatja - minden siker nélkül. A minap d. и. у órakor szokásos módon rohantak a vásártérről lefelé. A rohanó csapattal szemközt jött egy öreg, tehetetlen asszony. Hátán puttón volt, a melyből kíváncsian dugták ki fejüket a benne levő apró szárnyas-állatok. Már messziről sipákolt szegény a lányokra: »vigyázzatok, fel ne lökjetek«. Hasztalan volt minden kérés, minden figyelmeztetés. Az egyik rakonczátlan gúnyolódva lökte meg: »Hát mért nem áll odább.« A gyámoltalan öregasszonynak ez a lökés természetesen elegendő volt arra, hogy egyensúlyt vesztve, elvágódjék a hegyes köveken: Puttona leesett hátáról, a tyúkok köteléke elszakadván, egyik
