Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
44 DOHÁNYGYÁRAK szönhetően méltán híressé vált gyár 137 évig, 2008 novemberéig működött. Akkor ugyanis a gyártást Lengyelországba és Ukrajnába helyezték át. Az utolsóként foglalkoztatott női alkalmazottak elmondták, hogy a szivarsodrás napi nyolc órában végzett mozdulatsora annyira beépült már a tudatalattijukba is, annyira részükké vált, hogy kezük még a munkán kívül is folyton mozgásban van. Észre sem vették, hogy még tévénézés közben is összegöngyölt papírt szorongattak, sodorgattak. A bezárás után legtöbbüknek több, mint egy évbe telt, míg ez a mozdulat kissé kikopott a mindennapi életükből. Egykor több, mint ezer munkás dolgozott a gyárban, ma a teljes lakosságszám is épp hogy csak meghaladja az ezer főt. Nagy a munkanélküliség, így a közel 150 éves épület hasznosítására, bérbeadására nem sok lehetőség van, hiába áll a falu főterén. SZEGED 1885—1949 — Kossuth Lajos sugárút 72. A gyár r885-ben kezdte meg működését 62 munkással. A termelést átmenetileg a Festő, Maros és Kálmány utcák által határolt területen, az egykori Felmayer-féle kékfestőgyár épületében kezdték meg, ezután költözött az üzem a későbbi 12 holdas telekre, a Rókus városrészre. A századfordulóra már közel 700 munkás dolgozott a gyárban, 90 százalékuk fiatal lányokból, asszonyokból állt. A dohánygyár volt akkoriban Szeged legnagyobb ipari üzeme, ahol szinte kizárólag szivargyártás folyt: a szorgos kezek évente 170 tonna, főként külföldről érkező, kelet-indiai és dél-amerikai dohányból készítettek átlagosan 40 millió darab szivart. 1910-re már kicsinek bizonyult az épület, így megkezdték Gyári munkáslányok és asszonyok csoportja SZEGED 1894, , Üdvözlet Szegedről M. kir. dohány-gyár Qrünwabt Herman kiadása, Steg«! a mellette álló lápos terület feltöltését. Év végén már arról számol be a Délmagyarország cikke, hogy teljesen elkészült az új gyáregység, egy hatalmas emeletes ház több melléképülettel és raktárral, melyeket már szárítanak. 1911 januárjára tervezték megkezdeni a termelést az új részben. 1925. szeptember 12-én, szombat délben a gyár igazgatója összehívta a munkásokat és felolvasta a központi igazgatóság rendelkezését, miszerint a szivargyárat a lehető legrövidebb időn belül felszámolják. Általános kétségbeesés lett úrrá a munkások között, akiknek jogviszonyát az előírt két hetes időtartammal felmondják. Ez csak a 350 női munkásra vonatkozott, a közalkalmazotti jogviszonyban lévő tisztviselőknek és a férfiaknak egyelőre még maradniuk kellett, hogy lebonyolítsák a raktárkészlet elszállítását. Mindennek hátterében átalakítás állt, nem magát a gyárat akarták megszüntetni, csak a tevékenységi körét kellett módosítani. A szivarfogyasztás nagyon lecsökkent, viszont cigarettából ismét kezdett hiány mutatkozni az országban. Az újrainduló üzemet is elsősorban a gyár régebbi munkásaival kívánták folytatni, de mivel nagyarányú gépesítést terveztek, már nem volt szükség mindenkire. A visszavett dolgozók esetében a kényszerű munkamegszakítás ideje is beleszámított a szolgálati időbe, így a nyugdíj szempontjából sem érte őket anyagi hátrány, viszont akiket nem alkalmaztak tovább, minden nyugdíjigényüket elveszítették. A végtelenségig elkeseredett asszonyok küldöttsége még aznap felkereste Somogyi Szilveszter polgármestert és a főispánt, akiknek elmesélték a történteket, és kérték, hogy a város vezetése tegyen meg mindent az érdekükben. A világháború utáni nagymértékű általános munkanélküliség miatt legtöbbjük nem tudott volna máshol elhelyezkedni. A polgármester ígéretet tett, hogy küzdeni fog a munkások állásáért, hiszen a városnak is kárára válna a még több munkanélküli és a gyáripar visszafejlődése. De hiába is próbálkozott bármivel, a pénzügyminisztérium elhatározása már
