Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
36 DOHÁNYGYÁRAK vallás, a hitélet, nem volt terem, amiben ne lett volna Máriának vagy egyéb szentnek a szobra, természetesen mindig körülrakva virágokkal. Ilyen volt az élet a gyárban az utolsó húsz évben. 1910-re a gyár már kicsinek és elavultnak bizonyult, azonkívül bent volt a város szívében. A főváros tervbe vette a gyárak kitelepítését a város szélére. így esett a választás Lágymányosra, ahová a ferencvárosi gyárat áttelepítették. A ferencvárosi, erzsébetvárosi gyárak, valamint a Baross utcai Dohánybeváltó kitelepítésével már 1901-ben is komolyabban foglalkozott a városvezetés, akkor közel 4 millió koronára becsülték ennek költségét. FIUME 1851—1945 — ma: Kresimirova ulica 28B, Rijeka, Horvátország Fiume városa egykor Magyarország legfontosabb tengeri kikötője volt. A hatalmas kereskedelmi forgalom miatt ideális hely volt különféle üzemek létesítésére. 1851. május 24-én a Kvarner-öböl partján álló egykori cukorfinomító épületét vásárolta meg a kincstár 100 000 forintért, és ebben rendezték be az új dohánygyárat. 1867-ben kibővítették a Virginia szivar gyártására szánt épületszárnnyal és ezzel a Monarchia legnagyobb dohányfeldolgozó üzeme lett. 1880-ban 160 millió, tíz évvel később már 250 millió szál cigaretta készült az üzemben. Évente átlagosan 12000 métermázsa - leginkább török, egyiptomi és amerikai - dohányt dolgoztak fel, melyből 1895-ben 49 millió darab szivar és 212 millió cigaretta, 64000 kg pipadohány és 8600 kg tubák készült. A gyártmányok értéke ebben az évben megközelítette az 5 millió forintot. 1884-ben már 2600, főleg női munkás dolgozott a gyárban, meglepően jó szociális körülmények között. Ebédet, egészségügyi vizsgálatokat, orvosi ellátást és fizetett betegszabadságot is kaptak. ,A város nyugati részében a tágas vasúti állomáson túl egész sor nevezetes épület következik a Volosca felé vezető Corsia Manifattnra Tabacchi - Fiume Szivargyártás - munkaterem Deák nevű úton. Nehány vendégfogadó előtt a szép platán-fasor alatt elhaladva, legközelebb érjük a magyar kir. dohánygyár épületét. Ez Magyarország legnagyobb dohánygyára, melynek Fiume és környéke népére különös fontossága van. A hatalmas épületben 2500 munkás nyer napi foglalkozást, s köztük rendesen 2300 leány. A köznép fiatal leányai csoportonként még Buccari környékéről is bejárnak a dohánygyárba s este felé, a munka után sokszor látni és hallani, a mint a Draga-völgyön dalolva, nevetgélve vonúlnak haza. A leány-munkások átlagos napi keresménye 75-80 krajczár, a férfimunkásoké 120—130 krajczár.” - írja Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című mű IX. kötete 1893-ban. Furcsa módon, háborús időben, 1915 tavaszán láttak neki a gyár bővítésének. A Budapesti Hírlap szerint „az ehhez szükséges költség meghaladja az egy millió koronát, a mire az idei költségvetésben 450.000 koronát irányoztak elő. Az átalakítás után a gyár három emeletes lesz, s a szabad kikötőben levő dohányraktár is a kibővített épületben nyer majd elhelyezést.” Az első világháború és a Monarchia bukása után - ha csökkentett kapacitással is, — de az immár jugoszláv gyár folytatta a termelést. A munkakörülmények folyamatosan romlottak, a szociális juttatások elmaradoztak, ezért egyre gyakrabban fordultak elő kisebb-nagyobb sztrájkok. A II. világháború a hanyatlást csak tovább fokozta, ami végül a gyár végleges bezárásához vezetett 1945-ben. Utolsó igazgatója Augusto Vannini volt. A leszerelt gépeket és felszereléseket a rovinji dohánygyárba szállították át. 1945 és 1995 között motor- és traktorgyár működött az épületegyüttesben. Az egyre pusztuló épület szerencsére műemléki védettséget kapott, és különféle helyreállítási munkák után könyvtárat, Rijeka város múzeumát, modern- és kortárs művészeti múzeumot alakítanak ki benne. A gyár utolsó, még élő dolgozója, a 92 éves Tonica Rubi-
