Maczó Balázs: IBUSZ …mert úton lenni jó! (Budapest, 2018)
Interjúk és személyes emlékek az IBUSZ-ról
csapattal dolgozott együtt. Ők pedig itt a képen Papp Magdi néni, dr. Szűcs Sándorné „Rike" néni vagy Erényiné Rozina. Akkoriban sok jó képességű dolgozója volt a BIC-nek, ők nyáron mentek le a balatoni telephelyükre, ma úgy hívjuk őket, hogy telepített idegenvezető. Általában a 40-50-es éveikben jártak. Tájékozottak, műveltek voltak, nagy empátiával viseltettek a vendégek iránt. Legtöbben az 1930-as, 40-es években jártak iskolába. Kiválóan tudtak hangszereken játszani, nyelveket beszéltek. Jól ismerték a történelmet és a történelmi összefüggéseket. Volt, aki tanult idegenvezetést, volt, aki nem. Én szinte mindent tőlük tanultam. Egyszerűen fantasztikusak voltak. Jó humoruk volt, rugalmasak voltak, és mégis volt bennük egy olyan tartás, amit manapság már nem lehet megtanulni, és mára ez már sajnos kiveszett. A BIG esetében is ez volt az a plusz etwas amitől a dolgok működtek. A szállás, ellátás csupán egy a sok feladat közül, mert ugye ki kellett találni a turisták szórakoztatását is. Ő egy bohém ember volt, nem ivott, nem dohányzott, de úgy tudott mulatni egy üveg szóda mellett, hogy csodájára jártak. A Balatonnál például nagyon sok létező, illetve mára már nem létező programot talált ki. 1970-ben szerződtek a kőröshegyi Szent Kereszt templommal így orgonahangversenyre lehetett befizetni, vagy említhetem a Piroska partit. Az akkor még nádfedeles Piroska csárdában (ma már fogadó is) mutatták meg, mi is az a magyaros vendégszeretet. Nem volt ez másként a mezőszilasi Puszta programmal sem, ahol lehetett lovas kocsit hajtani, lovagolni vagy csak gyönyörködni a pusztai lovas programban. Természetesen eszem-iszom és cigányzene nélkül nem múlhatott el egy program sem. Mondanom sem kell, hatalmas siker volt. Amiből még tévéműsor és interjú is született, az a nemesvámosi Betyár parti volt, ennek minden részletét apukám találta ki. A betyárt - aki „rabolt" - Vendelnek hívták. Az első csoport érkezése előtt Vendel és a stáb képzést kaptak „rablásból". Megmutatták neki, úgyszólván előjátszották, hogyan kösse fel az orra alá a kendőt, és mit csináljon: „Vendel, amikor kettőt dudál a busz, akkor maga kivágtázik a lóval, csattogtat, hujjog, csitteg-csattog, és felmegy a buszra, a mordályt előrántja és mindenkit beterel a csárdába!" A próbán nem is volt ezzel baj, de mikor élesben kellett intézkednie Vendelnek, véletlenül a helyi járatot állította le... (Nem vette észre, hogy a turisták a kanyarban várnak.) Pechjére aznap a helyi járat öt perccel korábban ért a csárda megállóhoz. Szóval a turistabusz meg ott állt a kanyarban és várta, hogy hol a túróba van a Vendel, pedig már kettőt dudált. Vendel eközben szorgalmasan tette a dolgát, ahogy azt az apukám elmondta. „Mindenki le a buszrull" - szólt Vendel. Mondják neki, hát ismerték, falubéli, nemesvámosi volt ő is -„Vendel ne szórakozzál velünk, nem érünk rá erre. El kell a gyereket hozni az iskolából.” - „Juliska néni! Maga nékem ne szóljon, mert a főnök Úr, a Gombos elvtárs nékem aszonta, hogy mindenkinek le köll szállni, és bé a csárdába." A kanyarban eközben ott vártak az igazi vendégek a buszon, apukámmal együtt, aki persze nem értette 110
