Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Urbán Gyöngyi: Tábori postával a világháborúban
Urbán Gyöngyi: Tábori postával a világháborúban 5. kép ■ Csomagok szabadtéri tárolása az első világháború idején megnövekedett forgalomban kaphattak, amíg meg nem érkeztek a végleges céljukhoz. Ez aztán sokszor hatalmas küldeménytorlódást eredményezett a gyűjtőállomásokon a hátországban, hiszen addig a leveleket, csomagokat tárolni kellett. Ma az okos telefonok és a közösségi oldalak világában sokan nehezen értik meg, érzik át, hogy milyen lehetett, amikor a tábori levelezőlapok jelentették az egyedüli kapcsolatot a front és az otthon között. A bevonuló katonák között sokan voltak, akik béke idején szinte soha nem írtak, nehezükre esett, szokatlan volt számukra az írás, de a hosszú távoliét felülírt minden addigi szokást, és levelezni kezdtek az otthon maradt szeretteikkel, akik szintén nem nagyon írtak egyébként. Tábori postások visszaemlékezéseiben többször lehet olvasni, hogy több olyan írástudatlan katonával is találkoztak, akik a levelek, a levelezés miatt a háború alatt tanultak meg írni-olvasni. A tábori postások élete egy kicsit könnyebb volt a harcoló katonákénál, mivel a front mögött voltak, legtöbbször épületben, fedett helyen alhattak, persze, a földön, szalmán, de ez is jobb volt, mint a lövészárokban, a sárban. A tisztekéhez hasonló élelmiszerellátásban részesültek, sőt előfordult, hogy kivételeztek is velük, kaptak kakaót, igazi feketekávét, sajtot, húst, bort, hiszen mindenki szerette volna gyorsan megkapni a levelét, csomagját. A visszaemlékezésekben visszatérő elem az is, hogy amikor a galíciai és
